Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Nyikolaj Alekszejev: A színész és a kor követelményei
67 "Megtartjuk a buceuestet!" - adja ki a parancsot. És amikor kiejti ezeket a szavakat, mindjárt megértjük: nemcsak azért tette ezt, mert a matrózok olyan nagyon akarták a bucsuestet. a Komisszár első parancsa kihivás volt a Vezér hatalma ellen, kihivás volt filozófiája, embergyülöletének lényege ellen. És nem véletlenül parázslottak fel oly melegen a Komisszár szemei, amikor nők és gyermekek kezdték megtölteni a fedélzetet... Még számos példát lehetne idézni annak a művészi vitának a folytatására, amely oly váratlanul bontakozott ki Moszkvában öt évvel ezelőtt, amikor egymás után két rendezésben láttuk az Optimista tragédiát.Be erre aligha van szükség. Anélkül is világos, hogy a deklamálás mennyire veszélyes és hátrányos a hősi téma megoldásánál. De vajon csak a deklamálás, csak a szovjet hős alakjának parádés megoldását célzó törekvés jelent veszélyt? Hát mi a helyzet a komikum, a hétköznapiasság - a monumentalitás ellentéte iránt tanusitott vonzalommal? Talán itt kevesebb csábítás fenyegeti a forradalom — és nemcsak a forradalom - hősének alakját megformáló szinészt?Hiszen a szovjet ember átalakulási elveinek a színpadon nincsen időrendi sorrendjük: polgárháború, első ötéves tervek, Nagy Honvédő Háború, napjaink. Ezek az elvek alapjukban egységesek. És én csak azért hozom fel példának a forradalomról szóló darabokat, mert véleményem szerint ezekben a színészek felfedezései és melléfogásai szembetűnőbbek, láthatóbbak. Emlékezzünk például a tengerészekre, hetykén félrecsapott matrózsapkával a fejükön, amint hangsúlyozottan ogyesszai tájszólásban beszélnek és tetőtől talpig géppuskahevederek övezik őket. Hányat láí^jmk viszont közülük az utóbbi időben? És mennyire hasonlítanak egymásra a színpadon és néha milyen távol vannak élő mintaképeiktől!