Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)

Nyikolaj Alekszejev: A színész és a kor követelményei

62

volt-e itt szándékosság, előre megfontoltság? Kész vagyok ismét határozottan állítani: nem. Viszont kétségtelen, hogy a tehetséges és tapasztalt színészek itt melléfogtak, megtévedtek. Be nemcsak ők.

Egyszer egy nagy vidéki színház rendezőjével beszélgettem, aki régóta szerette volna, de kollektívájával semmiképp sem merte színpadra vinni Lavrenyov Leszámolását.- Mi akadályozza önt? Mi hátráltatja? - kérdeztem.- Ninos, aki eljátssza Godun szerepét.

Mindjárt felsoroltam néhány színészt a rendező színházából. A rendező leereszkedően mosolygott.- Ugyan már.hiszen egyikük sem rendelkezik valamenynyire is megfelelő külsővel. A forradalmi tömeg vezetőjének vezetőnek kell látszania a színpadon is.

Sokáig vitatkoztunk és - mint mondják - egyikünk sem engedett a magáéból.

Azóta is úgy vélem, hogy a forradalmi hősnek a színpadon nem hősnek kell látszania, hanem hősnek kell lennie.

Én igazán nem akarok a hős feltétlen prózai volta, földhözragadtsága mellett lándzsát törni. A hősnek "teli torokból" kell szólnia a színpadról. De nem hangszálainak megfeszítése és tulfeszitése árán, hanem egész lényének belső szárnyalása, lelkének erőteljes felhangolása árán. Elismerésünket és szeretetünket pedig távolról sem parancsoló hangjával vagy határozott fellépésével kell kivívnia.

Nem tanácsolom a forradalomról szóló darabok szereplőinek, hogy csupán kamarajellegű, lirai kulcsban ábrázolják az akkori évek forrongó és feszült eseményeit. Ez a legjobb esetben is korlátozott ábrázolás lenne. Be én Szvetlov Toszjájával együtt azt szeretném, nagyon szeretném, hogy minél kevesebb legyen a hatásvadászó,tarka, hi-