Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Jurij Lavrov: Az emlékezetes szerepről
30 kább nem az az érdekes a számomra, hogyan szánt, hanem hogy hogyan gondolkodik: gondolkodási rendszere. Véleményem szerint legnagyobb színészi boldogságunk, politikai tettlink éppen az élet, az alkotás iránti érdeklődésben rejlik. Nagyon is meg tudom érteni Mamajeva nyugtalanságát, elégliletlenségét - nem alantas értelemben, nem a szinész gyakori túlzott önbizalmának aspektusában, hanem szélesebb, mondhatni filozófiai és társadalmi értelemben. Mamajevának igaza van, amikor ezt Írja: "Úgy gondolom, ha a színház valóban korszerű akar lenni, figyelembe kell vennie, hogy a színész milyen szerepekben tud igazi kapcsolatot teremteni a nézővel. Ha megvan ez a kapcsolat,akkor minden rendben van, akkor a művész összebeszélt a közönséggel. Az ilyen pillanatokban születik meg a színpadon a korszerű eszme". Meggyőződésem, hogy ilyen kapcsolatot, ilyen összebeszélést valósított meg a Leszja Ukrainka Színház az Invázió^* Hohlov rendezte előadásán. Amikor a közönség távozott az előadásról, nemcsak a szovjet emberek hőstettének nagy igazságáról beszélt, akik megvédték a világot a fasiszta inváziótól, hanem azokról a konkrét emberekről, akik bonyolultak, mélyek és nagyon különbözők, s végrehajtották ezt a hőstettet - méghozzá különböző módon hajtották végre. Leonov nem félt az élet bonyolultságától és ellentmondásaitól, ezt a bonyolultságot igyekezett megérteni és kifejezni a szinház. Ezért maradt számomra Fjodor Talanov szerepe mindmáig olyan kedves. Amikor elolvastam az Inváziót, rájöttem, milyen nehéz lesz megközelítenem a rám osztott szerepet. Ennek az embernek a tettei akkoriban nem látszottak a szememben eléggé motiváltaknak. Kém kínosak voltak az első próbák. Ï7Leonyid Leonov szinműve
