Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)

Vaszilij Orlov: A hagyomány arculata

93

A színész a hagyományokat nem pusztán értelmével fogadja be, hanem valami más, bonyolultabb utón. Lelkileg is, testileg is a hagyományok közreműködésével alakul - mármint ha vannak hagyományok. Tudom például, hogy ahogyan a Művész Színház "öregjei" járnak, ülnek, nézik az életet, ahogyan egész létük alakul - mindebben benne van Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko szelleme. Különböző, bonyolult, néha szemmel nem látható formákban, de él ez a szellem: valamennyiünk életében, mindennapjaiban, munkájában. És éppen ez a szellem köti egységbe az "öregek" sok, egymástól eltérő egyéniségét. Sztanyiszlavszkij valamennyiünket láthatatlan hálóval borított egybe - és elképzelhetetlen kitörni ebből a hálóból, mint ahogy elképzelhetetlen lenne lemondani az otthonról, az apáról.

Személy szerint az én számomra miben áll a hagyomány? Nem tudom, hogy etikának nevezzem-e vagy magasrendü hivatástudatnak vagy egyszerűen annak, amit banálisán "alkotó légkörnek" szoktunk nevezni. Ez az, ami a Művész Színház levegőjét alkotta, ami a kor meglepő jelensége volt és mindennap újra meg újra meglepett engem.

Csak úgy találomra ötlik fel az emlékezetemben.

...Egyszer kora reggel próbára indultam a sötét színpadon keresztül. Nyemirovics-Dancsenko szigorú hangja állított meg:- Ki az?- Orlov.- Mit csinál itt?

Megijedtem és megálltam: talán nem szabad átmenni a színpadon.- Próbára megyek.

A félhomályban Nyemirovics-Dancsenko kezetfogott velem és otthagyott. Megkérdeztem egy diszletező munkástól, hogy miéz-t volt itt. Kiderült, hogy reggel 9-kor