Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
J. Poljakova: A hagyomány fonákja
82 egyébként a fináléra éppen úgy átnevelik, mint a divatbábot/ és van persze egy falka világos kendős lány, aki a fagyalbokor tövében dalolgat. Meg is nevezhetjük a színészeket, el is hagyhatjuk a nevüket: nem arról van szó, hogy rosszul játszanak - ellenkezőleg, nagyon is jó a mesterségbeli színvonaluk, fölényesen, a nevetés és a taps pontos számonvételével adják elő szerepüket. A lényeg a jelenség gyakorisága,a gát tartóssága, amely elválasztja a színészeket és a nézőket az élettől. Ha klasszikus "komikus öregasszonyt" akarnak látni, menjenek el a Puskin Színházba a Háromperces beszélgetéshez;^’ láthatnak ott egy öreg dajkát, aki kacéran illegeti magát a legtarkabarkább kartonmaradékba.i, amit butorhuzatnak vásárolt és olyan mondatokkal nevetteti meg a közönséget, amelyeket az összes orosz tájszólás elképzelhetetlen keverékével ad elő. Ha tipikus amerikai főnököt akarnak látni szivarral a szája szögletében és szaggatott, szinte ugató beszéddel /"az idő pénz!"/, menjenek csak el megint a Gogol Színházba a Karrier előadására. Akarják látni napjaink szuperpozitiv hősét? Nézzék meg a Dráma és Komédia Színházban Az utcán tartóztatták le-t. ott egy karcsú, komoly rendőrkapitány járkál a színpadon, remekül áll rajta a rendőregyenruha, a bűnözőket személyes példájával neveli át, azzal, hogy a saját szobájában telepíti le őket és a közös munka során erkölcsnemesitő ‘előadásokat tart nekik. Sajnos, a mai pozitív hős ismertetőjeleinek gyűjteménye általános lett azoknak a fiatal színészeknek a számára, akik fiatal "társadalmi hősöket"»játszanak. így például a Művész Színház Utközben-előadásában Csubaszov 34.Valentyina levidova, fiatal leningrádi irónő vigjátéka.
