Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
Alekszej Batalov: Mi az, hogy új?
59 palotát, az palota, ha lépkedő exkavátort, akkor az lépkedő exkavátor, nem pedig falécekre feszitett karton, amely mellett a legtehetségesebb színész is azonnal maskarának látszik. Magától értetődik, lehet találni olyan mesét is, amely zárt térbe is beleilleszthető, de olyat szeretnénk találni és látni, amely valóságos méreteiben mutatkozik meg, mint ahogy a maguk hősei, a maguk ideje számára Osztrovszkij, Csehov és Gorkij is megtalálták ezt. Miért fosszuk meg hősünket az emberek százaitól, akikkel találkozik, a tucatnyi helytől, amelyen járt, az életének folyását meghatározó mozdulatoktól és ritmustól? Shakespeare színházában díszlet helyett kis táblácskák voltak a helyszín megjelölésével.Ez a körülmény azonban senkinek a gyanúját nem keltette fel, senkinek nem jutna eszébe Shakespeare-t az esztétizáló formalisták közé sorolni, azok közé, akik lemondanak a valóságos élet ábrázolásáról. A színház természeténél fogva képzeletszerü, ezért a képzeletszerüségről szóló vita mindig a képzeletszerüség adagolásáról szóló vita. A valóban realista müvet a színházban az ember, az embert izgató problémák mélysége és pontossága különbözteti meg minden mástól. A képzeietszerüaég csak akkor rettenetes, ha segítségével a hazugság lopakodik be, ha nem a gondolat tisztázásának eszköze, hanem pajzs, amely mögé a gondolat hiánya rejtőzik. Nehéz volna azt állítani, hogy a shakespeare-i táblák a mai idők nehézségeiből való kiutat jelentik. De színházunknak ma nagyobb szüksége van Shakespeare merészségére, határozottságára, amellyel minden felületesen képzelet8zerüt áthág a belső igazság és az ember minél teljesebb ábrázolása végett. A szereplőnek nem akkor nehéz és kellemetlen a színpadra lépnie, amikor ott nincsenek díszletek, hanem amikor szerepében nincsenek érdekes és uj gondolatok és érzések.
