Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
Alekszej Batalov: Mi az, hogy új?
48 A filmazalagon a Jelenetről Jelenetre való átmenetet két filmdarabka öaszeragaeztásával érik el. Ezeket a darabkákat különböző időben és különböző körülmények között játsszák el, következésképpen a színésztől semmiféle észrevehető változtatást nem követelnek szokásos technikáján. A színházban ez az átmenet a néző szemeláttára történik. A néző szemeláttára! Maga ez a körülmény gyökeresen megváltoztatja a színészi munka egész konyháját. Az egyik állapotból a másik felé való mozgás közönség jelenlétében - mindig ez volt a színházi látványosság legfontosabb sajátossága. Éppen ezért mélységesen teátrális a fogás, amelyről szó van. Sziné3zi vonalon semmiféle öszszehasonlitást nem lehet tenni közte és a filmdarabkák egyszerű összeragasztása között. A film is, a szinház is egyaránt igyekszik megfogni a környező valóság feszült érverését. Természet adta mozgékonyságánál fogva a filmnek ezt időnként könnyebb elérnie, mint a színháznak. Ebből azonban egyáltalában nem az következik, hogy a színháznak le kellene mondania kísérleteiről, hogy visszaadja a mai élet jellegét é3 tempóját, csak hogy, ne adj’ isten, azt ne találja valaki mondani, hogy a filmre hasonlít. így vagy úgy, de a színésznek már ma is óriási technikai és művészi nehézségekkel járó elgondolásokat kell megoldania és megvalósítania. Mi történik a színésszel és technikájával, amikor uj müfogásba ütközik, például abba, amelyet az előbb példaként hoztam fel? Mit csináljon szerves viselkedésével, az alak fejlődésének logikájával, végezetül igazi izgalmával, amely feltétlenül szükséges minden jelenetben, bármilyen gyorsan váltakozzanak is ezek a jelenetek? Egyes rendezők például azon a véleményen vannak, hogy a drámairás uj fogásai, a rendezés uj elvei uj játéktechnikát és uj szinészi iskolát követelnek meg. Itt nagyon meggyő-
