Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
Alekszej Batalov: Mi az, hogy új?
45 lőtt rajz ne legyen ostobább a színésznél, hogy ne a hagyomány vagy a főrendező iránti tiszteletből valósítsa csak; meg. Amikor a színész szemben áll a nézővel, akkor ne mások halott gondolatai tolmácsának érezze magát, hanem a nézőtéren ülő közönség élő beszélgetőtársának. A színészi játék semmiféle fogása nem pótolhatja ezt az alapvető feltételt. Mielőtt a különböző iskolák és alkalmazkodások előnyeiről vitatkoznánk, nyilván arról kell gondoskodni, hogy mit fejezzen ki a színész ilyen vagy olyan módon. A gyakorlat azt mutatja, hogy az élő, mély, élesen megoldott téma néha a szinészi mesterség egész arzenálját követeli meg - az ógörög álarctól a cirkuszi színész technikájáig. 2. Bármilyen paradoxonként hangzik is, valamennyi művészet közül a színház reagál a leggyorsabban a környező életre. A színész minden este, amikor elmegy a színházba, mindazt magával viszi, ami az illető napot éltette. Gondoljunk csak a szilveszteresti előadásokra. Mindenki észreveheti, hogy a szokásos szövegen és a megszokott színpadképeken kívül az előadásra még valami megismételhetetlen, csak erre az estére jellemző dolog nyomja rá bélyegét. 1936-ban Gorkij halálának napján Kievben, ahol akkor a Művész Színház vendégszerepeit, az Éjjeli menedékhely ment. Azok a kieviek, akik jelen voltak ezen az előadáson, mindmáig emlékeznek rá. Akkor még nem jelentek meg nekrológok, az Írók még nem nyúltak tollhoz, hogy megemlékezéseket Írjanak, a színpadról azonban minden rendezői erőfeszítés nélkül fenséges requiem zengett az Írónak.
