Bojadzsijev, Grigorij: A színház költészete - Korszerű színház 49-50. (Budapest, 1963)
A színház költészete
Az elsötétült taromban fényszórók fényében megjelent a két matróz - a két narrátor - erőteljes, izmos alakja,mintha a forradalom régmúlt éveiből Jöttek volna át mai valóságunkba, hogy elbeszélgessenek utódaikkal. Megkezdődött az előadás, amely egyáltalán nem hasonlított történelmi krónikára, mert szenvedélyes, pártos gondolat élt és forrott benne, népi eszmény testesült meg. SzinmUvéezetUnk alapvető eszmeiségének és igazságának legfőbb normája a pártosság és a népiség, ezek a vonások röpítik magasba az Optimista tragédiát, ezek kölcsönöznek az előadásnak költői lüktetést. A kommunista eszmeiség szervező ereje itt nemcsak mint szenvedélyesen hangoztatott meggyőződés Jelentkezik, a pártosság itt a maga költői és képi Jelentőségében olyan erőként mutatkozik meg, amely harcra lelkesít,a hősöket egyetlen emberi tömbbe forrasztja össze, az előadásnak lenyűgöző egységet, monumentalitást és igazi hősi kicsengést kölcsönöz. A forradalmi matrózok gondolatainak és érzéseinek tragikus megosztottságával kezdi Visnyevszkij tragédiájának bemutatását a színház. Tovsztonogov rendező mélyen átérezte a népi élet folyamatait s meg tudta teremteni annak a lelki bizonytalanságnak a nagyszert! és teljes képét, amely a hadihajó matrózait azokban a napokban fogta el, amikor a régi rend forradalmi megdöntése után ez a tömeg teljes bizonytalanságban maradt, még nem értette meg világosan,hogy a megszerzett szabadság nem azonos az anarchikus szabadossággal, hanem az uj, szocialista álét tudatos és kollektiv építésének szabadsága. Tragikus ellentmondás született a hibásan értelmezett személyes szabadság és a forradalommal szemben fennálló kötelesség között. A matrózok tömege lelkiállapotának drámaiaágával fejezte ki ellenállását azzal az életformával szemben, amely felé az anarchista vezér akarta vezetni a forradalmi matrózokat. Ez a vasakaratu, ravasz kulákeszü és bűnöző aljassá- 8 -
