Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

I. Gondolatok színházról, drámáról

A mi hősünk azonban, az adott körülmények között, se nen elég kemény, se nem elég egészséges ahhoz, hogy ezt a feladatot szufléval és erővel győzze.E pillanatban összezsugorodott, miniatűr lény és összezsugorodott,miniatűr drámát lendit mozgásba.

És mivel pillanatnyilag, nyíltan és bevallottan,beteg is, minden erővel a megfigyelő kórterem felé igyekszik. Vagyis: a szó szoros értelmében elkülönítette magát tőlünk, a többi embertől, akik, hitünk szerint, valamelyest kielégitő egészségi állapotnak örvendünk, és eleve meghiúsított minden igazi kapcsolatot köztünk és saját maga között.

Azt megtehetjük, hogy üvegen át figyeljük; de mivel olyan idegbántálmák, gátlások és Impulzusok csapdájában vergődik, amelyek esetét inkább egyedülállóvá, semmint általánossá teszik, nem lehet többé sem közös nyelvűnk, sem közös emlék- és ősztönkészlétünk.

Ezért nyilvánult hát meg olyan sértődött elégedetlenség a közönség soraiban, amikor Tennessee Williams Ifjúság édes madara*^ cimü müvében, az est vége felé, a főhős oda nyilatkozott, miszerint valamennyiünkben van valami őbelőle; egész széksorokon hullámzott végig a néma, de forrongó válasz: "De énbennem aztán nem!", és ez nem védekező reagálás volt, hanem alapvetően esztétikai jellegű. Szemünk előtt kísérlet történt, hogy ezt a furcsa és romlott ifjút elkésetten némi egyetemes jelleggel ruházzák fel; de mert valójában az egyetemesség legcsekélyebb szikrája sem rejlett benne, a közönség, amely a darabot egyébként érdeklődéssel fogadta, egy percet sem késett a válasszal: "Csalás!"

^Williams e müvét (Sweet Bird of Youth 1 1959-ben mutatták be Elia Kazan rendezésében; Williams egyik legpatologikusabb, legsötétebb drámája, noha leleplazően szenvedélyes miliőrajzával némiképp az Orfeusz alászállra emlékeztet.

11

T