Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

II. Hétköznapok és gondok az amerikai színházban

legvállalkozóbb szellemű nézők sem mertek helyet foglalni raj­tuk. És majanem minden ilyen esetben a színpadon zajló esemé­nyek pontosan olyan kevéssé voltak megszervezve, mint a néző­tér. Az a tény, hogy a szereplőgárda kicsiny, a kiséret sze­rény és díszletről lényegében nem beszélhetünk, teljesen mel­lékes; gyakran ez éppen előnyére válik a produkciónak. Kgy va­lami azonban nem mellékes: a felkészületlenség - az a meggyő­ződés, hogy bármilyen esetleges, családias jellegű szakmai próbálkozás, mihelyt a kezdeti költségeket fedezni tudja, ér­vényes Off-Broadway-vállalkozásnak számíthat. A vég kezdete? Szinte minden bírálat, amely az Off-Broadvayt éri, azon­nali tiltakozást vált ki a lelkes hívőkből: csak hálátlan em­ber lehet az, aki kicsinyes szőrszálhasogatáss&l gáncsol egy rögtönzött tevékenységet, amely mégis oly sokat ért el. A tiltakozás azonban olyan lelkes hívektől ered, akiknek lelkesedése az évad öt-hat legjobb produkciójának megtekinté­sére szorítkozik; ez pedig az össztermésnek megközelítőleg egyhuszadát jelenti. Az évadban mostanság összezsúfolódó százegynéhány bemuta­tó közül negyvenet-ötvenet a gyakorló szinikrltikus tekint meg és ezért a gyakorló színikritikus válhat leginkább aggodalmas­sá. Ő ugyanis az éretlenség hirtelen és általános inváziójában nem annyira a friss kezdeményezések megsokasodását és az ele­venség felszökkenését látja, mint inkább az atmoszféra megrit­­kulását és a vég esetleges kezdetét. 1961. december 2á, 110

Next

/
Oldalképek
Tartalom