Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

II. Hétköznapok és gondok az amerikai színházban

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a ai századunkban William Gillette1^ olyan emberekből alakította ki híveinek népes seregét, akiknek a lelkiismerete makulátlanul épített darabokat követelt. A valóságban Gillette aaga is számos darabot irt, és noha ezek igen hatásos bravúrjeleneteket tartalmaztak Gillette számára, még a korabeli közönségnek is észre kellett vennie, hogy a lehető legselejtesebb áruval tartják jól.

Már tudniillik: ha törődtek azzal, hogy ilyesmit észrevegyenek. Nagy a valószínűsége, hogy ilyen irányú megfigyeléseiket visszafojtották, amiből nem következik szükségképp, hogy hazudtak maguknak; őket csak Gillette játéka érdekelte, amelyet nagyon szerettek.

Erre persze lehet azt felhozni, hogy a ni színészeink nem Garrickok, és nem rendelkeznek még azzal a feltűnő és szuggesztiv egyéniséggel sem,amely Gillette mágneses hatását részben megindokolta.

A kifogásban van valami igazság: színészeink,miután hoszszu éveken át naturalista stílusban játszottak, önmagukat játszották és filmen játszottak, nem rendelkeznek sem azzal a mesterségbeli tudással, sem azzal a széles skálával, amelyet elvárnánk.

Ennek ellenére, rendelkezünk bámulatosan tehetséges színészekkel és színésznőkkel; és még a sztárszint alatt is több tucat olyan művészünk van, akiket nézni gyakorta igazi élvezet.

William Gillette (1855-1937) amerikai színész és drámairó, az amerikai színjátszás kezdeti, "hősi" korszakának egyik vezéralakja. Rendkívül termékeny művelője volt az amerikai kommersz bulvárdrámának; legismertebb müve Conan Doyle Sherlock Holmes-ének dramatizálása.