Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. II. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 45-46. (Budapest, 1963)

I. Előszó - II. Szövetségesek és ellenségek

A drámaírónak a színházhoz való közeledése egyúttal az alkotómunka két területének:a drámaÍrásnak és a rendezésnek közeledését jelenti. Minél inkább tudatosítjuk ezt a folyamatot, annál nagyobb sikert jelent a színháznak - természetesen azzal a feltétellel, hogy tehetséges emberekről van szó. A szánalmas szöveget a legzseniálisabb rendező sem állítja talpra - a rossz rendező pedig képes agyonütni a Hamletet is, amelyről pedig a színészek azt állítják, hogy egyáltalán nem lehet agyonütni,

A szerzőnek és a rendezőnek ez a közeledése, növekvő együttműködésük, majd egy személyben való egyesülésük, lassan csökkenti és a jövőben nyilvánvalóan meg is szünteti azt a problémát, amelyet az elmúlt színházi korszak hozott létre, amikor a színházi rendezést nemcsak mint fejlődési szükségszerűséget és lehetőséget, hanem mint intézményt és hivatalt is rendszeresítette. Erről a fejlődésről majd csak a szocialista színház alapján állva mondhatunk véleményt. Nem jósolunk tehát a madarak repüléséből, hanem igyekszünk fejleszteni azt, ami a fejlődésben már megnyilvánul. E fejlődés szempontjából, amely a múlttól és jelentől a jövő felé tart, számomra fölöslegesnek tűnik a kérdés, amely egyelőre minden vitán visszatér: ki kit szolgáljon - vajon a rendező a szerzőt vagy megfordítva. Ha a rendezés szocialista színpadi müvek megvalósítását jelenti, úgy megvan a joga mindenre, ami ennek az alkotásnak javára válik. Ha azonban csak hivatal, úgy nincs joga semmire, még gázsira sem.

Természetesen ezzel még nem oldjuk meg a színházi rendezés további sürgető kérdéseinek egyikét sem, amely problémakör a színház minden egyéb összetevőjével együtt a kor törésvonalára került, hatványozottan sűritve magában a megelőző korszakok problémáit is, hatványozottan azért, mert az alkotó rendezés nem egyik eleme, hanem alapvető szervező ereje a színházi műalkotásnak.- 32 -