Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)
II. A dráma drámája
1 re elnyel az éjszaka.Mi mást fejezhetek ki tehát?"A Kenneth Tynannal folytatott vitában Ionesco újból erről a világszemléletről beszólt: "Még egyetlen társadalomnak sem sikerült kiküszöbölnie az emberi szomorúságot, egyetlen politikai rendszer sem szabadit meg bennünket az életet kisérő fájdalomtól, a halálfélelemtől, a vágytól, hogy elérkezzünk valami abszolútnak a megismeréséhez. Ha meg akarom találni az egész emberiséget gyötrő alapproblémát, először meg kell ismernem, mi ez a probléma a magam számára... Erre, csakis erre vezet az ut a homályba, amelyben én - és mi mindnyájan - elmerültünk..." /Observer, 1958. junius 50./ Amit elméletben elmondott, azt a gyakorlatban a Székekben bizonyltja. Visszatükröződik-e Ionesco életszemléletében az a világ, amelyben él? Lehet-e Beckett darabjait úgy értelmezni, mint tanúbizonyságot, hogy a kapitalista rend szélsőségekbe kergeti a művészt és az embert egyaránt? Ezek a fekete virágok bizonyosan egészen sajátos összetételű talajból nőttek ki. Ahol például Marceau azzal tiltakozott, hogy a szennyet egy- kupacba hordta össze, ott Beckett és Ionesco - talán - még kirobbanóbban tiltakozik: felrobbantják a színházat és a művészetet, a társadalmat, amelyben élnek, s vele az emberiséget is. Az abszurditás megismertetésével és hirdetésével tehát rémiteni, ébreszteni igyekeznek, ellentétes reakcióra akarnak felszólítani? Ez kérdéses. Távolról talán igy tűnhet.Közelről azonban másnak látszik. Láttam Ionesco három színdarabját Párizsban. Valamennyit az avantgardista konvenciókhoz illően, kicsike termecskében játsszák, néha a legszüköeebben felszerelt és karbantartott lebujókban - az ember azt hihetné, szándékoséin -, a legnagyobb elhanyagoltság állapotában.Az Huchette— ben, ahová körülbelül hetven néző fér be, telt ház volt, a Montmartre-on, a Tertre terecske közelében, ahová körülbelül százötven ember fór be, néhányan ültünk. Közönség volt ez,de nehogy elfogultsággal gyanúsítsanak, beszéljen a polgári entellektüelek legjobb nevű francia kritikusa, a reakciós Figaro-ba Író Jean-Jacques Gautier: "Az Huchette-ben- 67 -*
