Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)

IV. Harcok a holnapért

küzdi magát a szabadsághoz, amely a cselekedetben van; a "létezéstől" az "esszenciához" jut el, a szerző filozófiájának szóhasználatával élve. A befejező részben felkiált: "Kezdjetek cselekednilKezdjetek élni!... Kezdődik az élet!" Az ember kitépi magát az istenek ölelő karjaiból. De mi az ő szabadsága? Milyen ennek a szabadságnak a tartalma?

Oresztész: ...nem térek vissza törvényeid igája alá. Arra Ítéltettem, hogy ne legyen más törvényem, mint a sajátom... Te isten vagy és én szabad vagyok. De egyformán magunk vagyunk és szorongásunk hasonló... Az emberek Argoszban az én embereim! Ki kell nyitnom a szemüket.

Jupiter: Szerencsétlenek. Ajándékként adod nekik az elhagyatottságot és a szégyent, letéped róluk a ruhát, amellyel betakartam okét és felfeded előttük nyomorúságukat, buja és ernyesztö nyomorúságukat, amely hiába adatott nekik.

Oresztész: Miért palástolnám előttük a kétségbeesést, amelyet magam érzek? Hiszen ez az ő osztályrészük.

Jupiter: Mihez kezdenek vele?

Oresztész: Amihez kedvük támad. Szabadok. Az emberi élet a kétségbeesés másik oldalán kezdődik.

Jupiter: Hát jó, Oresztész, mindez előre elrendeltetett.

El keli jönnie az embernek, hogy előre jelezze az én alkonyomat... Nem szeretlek és mégis sajnállak.

Oresztész: Én is sajnállak téged.

Oresztész szabadságdala az emberü osztályrészből fakadó kétségbeeséstől cseng. Oresztész egyedül van. Elmegy a városból és a darabból és az Erinnisz-legyek felhőkben úsznak utána. Repül utána a kérdés, amellyel a darab zárul: Hová megy?

Sartre-nál nincs rá felelet. Mert Oresztész a maga emberi osztályrészére - és szabadságára - Ítéltetett. Az ember és az isten egyformán egyedül van és "szorongásuk hasonló".

V

25/ A fordítás František Vrba cseh szövegének átültetése.- 138 -