Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)
IV. Harcok a holnapért
képét a saját egyéniségük közvetítésével, hanem hatalmukba is kerítsék a világ törvényeit és átalakíthassák a világot. Azok a müvek, amelyek ebből az igyekezetből jönnek létre, általánosabb érvényűek lesznek, mint a sajátosan hazai színezetű és illatú mai darabok... behatolnak a világba is, érthetőek lesznek minden ember számára, mert nem csupán a felszint jelenítik meg, hanem az általunk átélt kor lényegét is", ahogy a Nemzeti Szinház dramaturgja Bratislavában mondotta.A művészetről mint a valóság specifikus visszatilkrözéséről szokás beszélni. A kifejezés nem a legszerencsésebb, annak a passzívan beállított tükörnek képzetére csábit, amely tanuságszerüen ragadja meg a kort és az embereket. Ha azonban ez a visszatükrözés valószerü akar lenni,a művészet nem tükrözheti vissza csupán azt a módot, amellyel a kor tükröződik az emberekben: vissza kell tudnia "tükrözni" az emberi cselekedetek nyomait is a korban. Más szavakkal: a társadalmat az akcióban s vele a cselekvő embert. Amikor megszülettek azok a darabok, amelyeket sietve úgy üdvözöltünk, mint a szocialista dráma kezdeti lépéseit, a színpadon tények és - jobb esetben figurácskák voltak. Azt követeltük: a figurácskák nem elegendők nekünk, alakokra vágyunk. Azután beléptek a színpadra az alakok és kifejlődtek a skolasztikus viták a "pozitiv" és "negativ" hősökről, szocialista drámairásunknak arra az időszakáira jellemzően, amelybe még nem lépett be a cselekvő ember. Ma már az ilyen viták megszűnnek, mert mindenki érzi kilátástalanságukat, sőt értelmetlenségüket is. A megoldás nem az egyensúly, vagyis a darab "pozitiv" és "negativ"alakjai közötti progresszív viszony keresésében van, mint ahogy nincs az egyes alakokon belül "pozitiv" és "negativ" tulajdonságok mérlegelésében sem. A megoldás abban rejlik, hogy lépjen be a színpadi alakok közé az igazi drámai hős. Ma már nem elegendő, ha a szerző a saját alakjai mögül - rokonszenvével vagy ellenszenvével - helyettesit! a színpadról távollevő hőst. Mi - vagyis a nézőtér, a társadalom, korunk - vágyunk arra, hogy a drámában rátaláljunk a hősre és vele éljük át- 122 -