Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)
IV. Harcok a holnapért
Icai szemben: ami érvényes néhány, a drámairás perifériáján vegetáló konjunkturalovagra, rájuk nem vonatkozik. A szocialista alkotmány évét a dráma sok sebhellyel és karcolással érte meg - ezek azonban többnyire harcban, s nem a bemutatók utáni banketteken szerzett karcolások voltak. Ha meg akarjuk teremteni a szocialista drámát, akkor nem szabad csupán szónokolnunk róla és valahol a távolban keresnünk. Ez a dráma nem valahol a beláthatatlan jövőben van,, csirái és kezdetei már a mában sarjadnak, és - egyebek között - az is a feladatunk, hogy időben felismerjük a csirákat, amikor még rejtve vannak s ha már ápolni és megvédeni nem tudjuk, legalább ne tapossuk el őket. És legyünk képesek felismerni a valóban ujat attól, ami csak szinleli az erőt, de távol van tőle s ami olyan érdemekre pályázik,amelyek nem illetik meg. Ez a megkülönböztető folyamat már elindult, a drámaírók, a színházak, a közönség és a kritika fokozódó együttműködésével, Mert pl. semmit sem segitett Cachnak az óvatos politikai reklám, amellyel a Nagynéném. nagynénéd c. darabjának bemutatója előtt igazgatták az utat és amely még a kritikákban is visszhangzott: a darab majdnem olyan gyorsan tűnt el a repertoárból, mint amilyen gyorsan elkészült. Nem segítettek a pályázati dijak Roziknak és Rihának18^ sem. Amiként Sever^/ A vonat nem vár c. darabján sem segitett az a propaganda, hogy a nyugati és hazai divatos ál-avantgarde származéka. Az ilyenfajta müvek megjelenhetnek ugyan a színpadon, de ma már nem állják meg a helyüket. Ezen a területen uj és sokat Ígérő folyamattal találkozunkra színházművészet hálóján egyre nehezebben jut keresztül a selejt vagy a látszatérték. A fejlődés egyre magasabb színvonalat követel. 18/ Bohumil &iha - /I907 -/ eredetileg tanitó. Életének nagy részét falun töltötte, ezért prózájában, ifjúsági regényeiben is paraszt-témákat dolgoz fel. 19/ J. Sever - formai ötletekben tobzódó jelentéktelen iró.- 115 -