Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)

Kulcs az életemhez

ben; és azon a napon ez történt a Kroll Operában is - mindnyájan sirtunk és nevettünk örömünkben.

Én azt hiszem, hogy a látvány, amint terelgette kicsinyke nyáját, együtt tartva őket és külön vigyázva a legkisebbikre - egy négyéves, gondolom Erikának hivták -, olyan látvány volt, amilyent sem azelőtt, sem azután nem láthat senki.

Ezt kezdeményezte, mint iskola-alapitó - csak ennyit - mint ahogy Blake első két strófája az Ártatlanság énekeiben is csak ennyi - utána következik az egész hatalmas dallam. És milyen biztosan követte Isadora hatalmas, teljes tánca ezeket a vad, kedves lépteket. Â gyomokkal ellentétben az iskolák különlegesen lassan növekednek: de ilyen módon tervezgetett ő tiz vagy még több éven át a mi érdekünkben, hogy magunkkal, a szivünk legbelsőjében hordozhassuk a Táncot.

Művészet volt? Nem, én nem igy nevezném.

Olyasmi volt, ami inspirálta azokat az embereket, akik a művészetek szükebb mezején munkálkodnak, keményebben és tartósabban. Százak gondolatait szabadította fel: csak egyszer kellett St látni, amint táncol,hogy az ember gondolatai, mintegy a friss léggel, tovalendüljenek. Megszabadított bennünket mindattól a sok badarságtól, amelyen annyit tűnődtünk. Hogy lehet ez? - hiszen meg sem szólalt. Dehogynem, éppen ellenkezőleg, mindent elmondott, ami érdemes volt a meghallgatásra - mindent, amit a költőkön kivül mindenki elfelejtett elmondani. De esete isteni véletlen volt csak.

Hogyan vitte végbe? Kérdezd a poétát, hogyan Írja verseit - igy válaszol:

"Falatnyi légből készítettem el." /ïeats/

Mondhatod, hogy ez nem valami gyakorlati válasz, de továbbjutsz-e, ha azt mondja neked, mint Baudelaire: "Én folyton a szótárat olvasgattam"? "Szó, szó, szó" - ez minden, anível a költő dolgozik; hát adj egy szótárt a fiad kezébe, ha úgy vé-53