Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)
Kulcs az életemhez
... Néhány évig tartott, amig megkezdtem a kibontakozást ebből a ködből - ebből a félsötétből, és hogy ilyen soká tartott, gondolom, azért volt, mert nem ismertem a rövidebb utat - tudniillik a dolgok megkerülését, és elhatároztam, hogy egyenesen átvágok rajta. Az önzés kezdett növekedni bennem: hónapról hónapra erősebb lett. És most, amikor meghallottam a házassági lánc csörrenését és rájöttem, hogy széttört, megláttam, milyen különös káprázat volt, hogy azelőtt a legkevésbé is hittem ennek a buta dolognak az értékében vagy erejében, A házasság nem bolond dolog - de az én házasságom az volt. A karrierem a múlté volt, de - és itt jött a fordulat - uj karriert kellett, hogy csináljak. Hiszen még csak huszonhat éves voltam és ha régi színházam már elveszett a számomra... mi lenne, ha egy uj színház jönne létre: az én színházam - a sajátom... Már azokban a napokban is nagyon szerettem a jó álmot, és késedelem nélkül álmodozni kezdtem - sietség nélkül - izgalom nélkül - valójában egy bizonyos komolyság szállt belém. Én, puha nyulacska, megtettem a kezdő lépéseket egy metamorfózis felé. Bz a szilárdulás lassan - nagyon lassan fokozódott; nyugodt gondolataim lassan fejlesztették, itt-ott szünetelni késztették. A gyakorlat során fokozatosan meggyőződtem, hogy végre gondolkodni kezdek - gondolkodni arról,amit mindenek felett szeretek - a színházról - az én színházamról. De hogy az én színházam milyen legyen /lehet, vagy lehetne/, az még megfogalmazásra várt. Éttől kezdve erről gondolkoztam, másról alig - ez a nagy önzés igazán való bűne. Nem arra gondoltam, hogy belőlem mi lesz, hanem arra, hogy AZ milyen lesz. így hát még nem voltam önző - csak súroltam az önzést. Hiszen erről /a színházról/ gondolkodva senkit sem sértettem - senkinek a körét nem zavartam - senkinek nem került semmibe - nem vett el semmit senkitől; sőt, lehet, hogy valaha valakinek válásit 24
