Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

Bevezetés

BEVEZETÉS

Az 1905-os oroszországi forradalom bukását követő néhány évnyi időszak a haladó értelmiség tagadhatatlan válságának periódusa volt. Filozófiailag ez az empiriokriticizmus sajátos orosz változatának, Bogdanov "istenépitő", "istenkereső" irányzatának kialakulásában vetült ki /ennek az irányzatnak hódolt ekkor az őszintén marxista Lunacsarszkij is/, az irodalomban a dekadens pesszimista szimbolizmus kerekedett felül, a színházi élet az egymással életre-halálra verekedő irányzatok és csoportok kavargó képét mutatta.

A moszkvai Művész Színház forradalmi lendülete alábbhagyott. . Sztanyiszlavszkijnak a lélektani momentumok lelkiismeretes kidolgozásáról szóló, minden részében helyes tanítását egyes követői túlságosan abszolutizálták, s ennek az lett a következménye, hogy a színész annyira elmélyült önmaga és a megeleviteni szándékolt alak lelkében, hogy valósággal megfeledkezett testéről - tehát művészi anyagáról. A lélektani elemek és a környező valóság aprólékos kimunkálása egyfelől, a színész kifejező eszközeinek elnagyolt kezelése másfelől elkerülhetetlenül a naturalizmus felé vezetett, s mi tagadás, a Művész Szinház gyakorlatában fel-felütötte a fejét a naturalista elhajlás. Túlzás lenne azt állítani, amit a Művész Szinház ellenlábasai vallottak, hogy a szinház egyértelmű naturalista útra csúszott volna, a veszély azonban nagyobb volt, semhogy szó nélkül el lehetett volna menni mellette.

Ha most eltekintünk a Művész Szinház naturalista hibáinak következetes tulhajtásától, amelyet az úgynevezett- 3 -