Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)
A színész
ben két-három barátjának valamit eljátsszék.Ahhoz azonban, hogy valaki nyilvánosan, ezer ember szeme előtt színpadra lépjen, tökéletesen elegendő az is, ha csak "hivatott rá"! Sem tesz semmit, ha valaki az összes hangok felét nem tudja kimondani, ha hangja, mint egy öreg berozsdásodott lakat csikorog, ha mozdulatai úgy kapcsolódnak egymásba, mint a lovak lába, ha sejtelme sincs a színészi mesterségről. "Majd belejön!" - mondják általában, mintha egy "belovagolható" vagy "bejáratható" lóról lenne szó. És ezzel megkezdődik a színészi rutin halmozásának cinikus folyamata, amely önhitten színleli a hiányzó mesterségbeli tudást. Nem csoda tehát, hogy Eleonora Duse dögvészt kiált a színészekre, vagy hogy Gordon Craig, kishitUen, a supermarionett után áhítozik! Bizonyára nem nehéz kimondani, hogy; "A színészt el kell távolítani a színházból és helyét majd egy élettelen lény - mi super-marionettnek nevezzük - foglalja el." De mi köze ennek a színházhoz? A marionett, sőt a super-marionett sem Gordon Craig találmánya; saját történelme van, ősrégi, mint a világ - titokzatos és szép, mint a halál. Mégis, a marionett mellett mindig ott volt a szinház is, és művelte a maga sajátos, különleges művészetét. Mert a szinház lényege mindig a cselekvés, amelynek hordozója egyesegyedül az aktivan cselekvő ember, vagyis a színész. A marionettnek azonban - a benne rejlő titokzatos erő ellenére is - mindig csak a passzív mozgás rendeltetett és csak a játékos aktiv akarata tudta ezt a mozgást a cselekvés képzeletgazdag látványává változtatni. És ezért alkalmasint örökké beteljesületlen marad Gordon Craig vágya "a bálványnak, a super-marionettnek a színházba való visszatérésével" kapcsolatban.- 19 -
