Brecht, Bertolt: Epikus dráma - epikus színház - Korszerű színház 40. (Budapest, 1962)
A dialektika a színházban
-Tori Marcius kristályosán tiszta gyalázkodásai! Micsoda titáni alak! És ez az alak épp akkor válik csodálatra méltóvá, mikor magatartás* sa - véleményem szerint felettéb megvetendőnek mutatkozik! r B:Es valamennyi nagy és kis viszály azonnal színpadi alakot ölt: az éhező plebejusok lázadása és a szomszédos volszk néppexl vivandó háború; a plebejusok gyűlölete Marcius, a nép ellensége iránt és ugyanakkor Marcius hazafisága; a néptribuni álláa létrejötte és Márciusnak a háború egyik vezetőjévé való kinevezése» - Nos, mit látunk mindebből a polgári színházban? W: Általában az egész jelenetet csak arra használják, hogy exponálják Márciusnak, a hősnek a jellemét. Bemutatják mint hazafit, akinek egyaránt útjában állnak az önző' plebejusok és a gyáva, engedékeny szenátus. Shakespeare, aki ebben inkább Liviust, mint Plutarchost követi, jó okkal mondatja, hogy a szenátus "szomorúan és megzavarodva vivődik kétarcú félelmében"; fél a plebejusoktól, és fél az ellenségtől. A polgári színpad továbbá nem a plebejusok, hanem a patríciusok ügyét teszi magáévá. A plebejusokat komikus és nyomorult /nem pedig humoros és nyomortól szenvedő/ típusokként ábrázolják, és amikor Agrippa azt a tényt, hogy a szenátus hozzájárult a néptribunátus létrejöttéhez, különösnek mondja, ezt a megjegyzést inkább Agrippa jellemzéséhez használják fel, semmint arra, hogy ezáltal exponálják az összefüggést a volszk támadás és a plebejusoknak adott engedmények között. A plebejusok lázadását természetesen rögtön "elintézi" a hasról és a testrészekről szóló parabola,amely a modern prèletáriátusra vonatkoztatva, nagyonis megfelel a polgárság szája3 izének....