Nyemirovics Dancsenko, Vlagyimir: Az igazság színháza - Korszerű színház 38-39. (Budapest, 1962)

Beszélgetések az ifjúsággal

feladat megválasztásában is szinte mindig valamilyen alapból indulok ki, amelyet a darab első vagy méginkább második vagy harmadik olvasása során rögzítettem magamban. Nem tudom, mit csináljak a színésszel, ha ezt nem kapta meg, ha semmit sem kapott el a szerző stílusából... Egy szinésznőre kiosztanak egy szerepet. Elolvassa, hogy valamiféle Masa szerette Ványát, szépek voltak, szép szavakat mondtak.... a fiú megcsalta, már menyasszonya volt.... a lány sirt... Elképzelem magamban, hogy a színésznő, miután megkapta a szerepet, igy gondolkodik: "Azt a benyomást kelthetem, hogy ebben a jelenetben igazán sirva tudok fakadni..." "De ez mitől Osztrovszkij? - kérdem tőle, amikor először próbálunk - Hogy ez Osztrovszkij, nem pedig Piszemszkij, Gogol vagy Csehov, azt nem sikerült elkapnia".

A feladat megválasztása után meg kell találnom a testi közérzetet. És itt ugyancsak nagy figyelmet kell szentelni minden részletnek, s nemcsak a külső következetességhez kell ragaszkodni, hanem az alak bizonyos mértékig már megtalált átfogó cselekvéséhez vagy vonalához.- Előfordul, hogy a rendező és az együttes - szólalt meg az a szinész, aki kezdetben a Nehéz kenyérre vonatkozó kérdést tette fel - nem érti meg eléggé, mi történik a darabban, hogyan kapcsolódnak egymásba a kerekek. Később aztán, munka közben kezdik a dolgot átformálni, átirni.- Nagyon figyelemreméltó részletet emlit - jegyezte meg Nyemirovics-Dancsenko. - Ezen a talajon elég gyakran ütköztem össze a rendezőkkel. Előfordult, hogy elmentem a próbára, néztem, hallgattam és az ég világon semmit sem értettem. Megkérdem: "Hát ez mi? Miért csinálják igy?" - "Ezt kihagytuk" - mondják. "Kihagyták, pedig ebben van az erő!"

Kihagyták, átdolgozták, átirták... és helytelenül kezdték... Aztán maguk is úgy találták, hogy ezen az utón nem lehet tovább menni, de továbbra is folytatták az átdolgozást ahelyett, hogy visszatértek volna a szerzőhöz.- 95 -