Nyemirovics Dancsenko, Vlagyimir: Az igazság színháza - Korszerű színház 38-39. (Budapest, 1962)

Beszélgetések az ifjúsággal

mindmáig kitűnő a látásom, hát persze hogy szerelmes szerepet kaptam. Csak egyre emlékszem nagyon jól; amikor a fodrász felragasztotta a bajuszomat, olyan kis bajuszkát, folyton, csak azért könyörögtem neki, hogy minél sűrűbb bajuszt adjon és csak akkor nyugodtam meg, amikor sürü-sürü bajuszt ragasztott az orrom alá. Egy fiatalembert kellett játszanom, aki elcsábit egy lányt. A darab elejét nagyon rosszul csináltam: szünetekben mindenki elkerült... Ettől rettentően elkeseredtem.

A darab szerint ez az ux elhagyja az elcsábított lányt, aztán megbukik s a negyedik felvonásban lerongyoltan és betegen visszatér hozzá. Hát ebben a lelkiállapotban borzasztó nagy voltam - én is megbuktam! és elégedett voltam a színpadon. Jön a lángoló monológom .... térdre esem... és tapsvihar! Érzem, hogy ahogy mondani szokás, feldobódtam - és ettől megfertőződőtt a közönség. Azért éreztem, mert egy olyan nagy színész, mint Gradov-Szokolov1^ megcsókolt és arra kért, hogy másnap játsszam őnála. /A városban ott maradt néhány színész a szétoszlott társulatból. Meghívtak magukhoz és még drámaibb szerepeket adtak. Az egyik előadást még meg is ismételtük./ Ezt a szerepet pedig mint 18 éves diák, szintén kétszer próbáltam - ez volt a legtöbb.

Altkor ez a "módszer" volt elterjedve; bedobtak a vizbe - tanulj meg úszni! És valóban, a színészeket "bedobták a vizbe": ha kiúszol, jó, ha nem úszol ki, pusztulj el. A kezdő színészek abban az igyekezetükben, hogy színpadra kerüljenek, odaadtak mindent: egész idegzetüket,minden erejüket, minden eszközüket - hangjukat, testjátékukat, arcjátékukat, mindenféle kontroll nélkül, de temperamentumuk teljes kifejtésével.

1^Gradov-Szokolov, Leonyid /1846-189o/ ismert vidéki színész és színigazgató volt. Ö tanácsolta először Nyerni— rovics-Dancsehkonak, hogy lépjen szinipályéra.

72 -