Nyemirovics Dancsenko, Vlagyimir: Az igazság színháza - Korszerű színház 38-39. (Budapest, 1962)

Beszélgetések az ifjúsággal

nak, hanem Urainak akarja játszani, hogy Hamlet szenvedéseit arra akarja felépiteni, hogy elvesztette szeretett atyját. Ettől a maga Hamletje mélységesen bánkódni fog szeretett atyja után. Amikor erre gondol, gondolatát azokhoz az idegeihez irányitja, amelyek az életben is reagálnának, ha valóban elvesztené szeretett apját. Sztanyiszlavszkij színésszel végzett munkájának egyik alapja: képzelje bele magát az illető helyzetébe, "hogyan éreznék, mit tennék".

Később az én "mire irányul a temperamentum"-om fokozatosan átnőtt az un. "átfogó cselekvésbe". Ez lényegében ugyanaz, mint a "mire irányitja temperamentumát". Igaz, ehhez még hozzájön az akarat. A temperamentumot irányítani annyi, mint akaratot kifejteni.

Hamletról nem kezd úgy gondolkodni, mint Othellóról. Amikor Othello örjöngeni kezd, megragadja és a földre löki Jágótj Hamletben nem találja meg ezt a mozzanatot. Gondolata egyszer sem találja el szervezetének azokat az idegeit, amelyek ezt az őrjöngést váltanák ki. Bár lehetséges, hogy valamiképpen ezt az ideget találja el a gondolat, esetleg a szomszédságában egyik ideg megmozgatja a másikat - és ez jó lesz. Talán amikor arra gondol, hogy Hamletnak nem kell őrjöngenie, mégis örjöngeni kezd, Hamletje őrjöngő Hamlet lesz és akkor Hamlet és Othello valahogyan hasonlítani kezd egymásra. És sok helyzetben, Hamlet és Othello sok megnyilatkozásában ugyanolyan lesz, holott a partitúrája, szerepterve mintha nem vágna egybe. De idegei valahol, valahogyan ugyanazok lesznek és egyformán fognak zengeni.

Mindabból, amit az élő színészi idegek fertőzőségéről mondok, azokból a szavaimból, amelyek szerint a színész azokhoz az idegekhez irányítja gondolatát vagy azokra hivatkozik, amelyeknek az életben kell megmozdulniuk - mindebből egyáltalán nem az következik, hogy a szinész élményei azonosak valamiféle életbeli személy élményeivel.