Nyemirovics Dancsenko, Vlagyimir: Az igazság színháza - Korszerű színház 38-39. (Budapest, 1962)
Feljegyzések a színészi alkotásról
Igen, abban az igyekezetében, hogy megőrizze az előadás életbéli és lélektani szövedékét, az emberi színészi élmények egyszerűségét, őszinteségét, a Művész Színház gyakran beleesett a felesleges hétköznapiságba és a felesleges pBzicbológizálásba, éppen azért, mert félt, hogy abba a hamis hangvételbe esik bele, amely annyira Jellemzi a régi romantikus iskola kedvelőit. Âz a lényeg, hogy nálunk a közönség köreiben és - ami nagyon nagy kár - a kritikában és - ami aztán egészen nagy baj - magában a színházban is bizonytalanság uralkodik mindmáig a színész művészetének kérdésében és mindmáig nem világos, milyen is az élő ember színháza, milyen az élő ember a színpadon... És mégis, mindez háziig elképzelése a két különböző művészetnek: a romantikusnak és a realistának. Most Jut eszembe a Három nővér legutóbbi előadásának egy-két részlete. Jelanszkaja-Olga azt mondja a harmadik felvonásban a siró Irinának: "Drágám, gyönyörű hugocskám, mindent értek..." stb. Nos, a mindennapi életben, a leegyszerűsített realizmusban mikor mondhat ilyet Olga: "Gyönyörű hugocskám"? Vagy a darab végén Olgának az a mindig mindenkit magával ragadó egész monológja: "Múlik az idő és mi örökre elmegyünk, elfelejtenek bennünket, elfelejtik arcunkat, hangunkat, még azt is,hányán voltunk... De szenvedéseink örömmé válnak azok számára, akik majd utánunk « Jönnek. Boldogság és béke lesz a földön. És Jó szóval emlékeznek meg azokról, akik most élnek és áldani fogják őket..." Ez talán nem romantika a szó legnagyszerűbb értelmében? Ugyanakkor azonban a színésznő egyetlen centiméterre sem lép be a hamis hangvétel területére, a hazugság területére,mélységesen egyszerű és mélységesen őszinte marad. De egész valóját a legköltőlbb látomások és révületek töltik meg. A közönség pedig egyetlen pillanatig sem szűnik meg hinni henne, hogy élő embert lát az élő, mlndany— nyiunk számára Ismert hétköznapok minden vonáséval. íe et- 41 -
