Nyemirovics Dancsenko, Vlagyimir: Az igazság színháza - Korszerű színház 38-39. (Budapest, 1962)

Feljegyzések a színészi alkotásról

A második sik A második sik eszméjét nekem tulajdonítják. El kell hárítanom magamtól ezt a megtiszteltetést. Az, amit én második síknak nevezek, megvolt már a régi szinház színészeinél is, de nem iskolájuk állandó ele­meként, hanem mint véletlenszerű, nem tudatos valami. De minél jobban játszotta szerepét a színész, annál inkább benne élt a második sikban. Csupán nem ismerték fel, mint ahogy a mi irányzatunkhoz tartozó szinészek sem ismerték fel fejlődésük első időszakában. Én csak meghatároztam. Most mintha a színészi alkotásnak ezt az elemét kezdenék nálunk a színházban meglehetősen széles körben felismerni. És mégis tisztázásra van szükség: mégis mi az a második sik. Az első, igen fontos tétel: a második sik a darab magjából ered. Harmonikus előadásban, igazi együttest fog­lalkoztató színházban nem szabad megengedni, hogy a szí­nész legfontosabb, alapvető élményeit, amelyek valamennyi magatartását előirják, elszakítsák a darab magjától. Ez művészi anarchiára vezetne, az előadás elveszítené egysé­gét. A szinész a maga második sikját azzal a hellyel kap­csolatban keresi meg, amelyet ő maga a darabban tölt be, s ezt a kapcsolatot a magból kiinduló alapeszme hatja át. Livanov^ Szoljonijt játszva azonnal hősének fejét kezdi megrajzolni, mintegy azonnal a jellegzetességnél kezdi. Tudjuk, hogy minden művész a maga módján kezdi. Az egyik az eszméből kiindulva, a másik valamilyen életkép­ből, a harmadik valamilyen képmásból, a negyedik egész egyszerűen abból az óhajból kiindulva, hogy valamilyen, már látott képet élesszen újjá és igy tovább... egész a végtelenségig. ^Livanov, Borisz /sz.l9oh/ a Művész Szinház kiváló színé­sze, több szovjet filmben is szerepelt.- 33 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom