Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

lizmus azonban gyakran áldozatul esett az érzelmessóg túl harsány hangjainak.

Stílusa iskolát csinált, és olyan színészek, mint Dani Bábu és Basza Radzs a huszas évek elején átvették ezeket a hagyományokat. 1 Sztár Színház, a Minerva Színház és a Manmohan Színház előadási és rendezési stílusa Giris úttörő munkájának nyomában járt. Ebben az időszakban olyan emberek működtek közre a színház fejlődésében,mint Michael Madhusudan Datt, Dinabandhu, Dzsjotirindranath Tagore - Rabindranath Tagore testvérbátyja - és D. L. Roy, a ragyogó szatirikus.

E férfiak kezében nyerte el a színház a maga világosan körvonalazott, csiszolt alakját, noha még mindig melodramatikus volt és erőszakolt mozdulatokat, túlzott hangsúlyozást alkalmazott. Nem törekedett arra a realista ábrázolásra, amelyet a korabeli orosz színház Osztrovszkij és Turgenyev révén már elért. Még kevésbé tűzte ki célul azt az elmélyült realizmust, amelyet Csehov és Sztanyiszlavszkij a Moszkvai Művész Színházban kifejlesztett. Hiányzott belőle mind Ibsen kérlelhetetlensége, mind a pszichológiai fejlődési folyamatoknak az a kegyetlen elemző vizsgálata, amelyet Strindberg honosított meg az európai színházakban.

A nyugati műveltségű D. L. Roy, aki behatóan ismerte az európai színházat, 1885-ben bohózatszerü darabokkal kezdte pályáját, de célja nem az angol mintájú bengáli színház, hanem az ortodox hindu színház fellendítése volt. Kapcsolata a hivatásos színházzal /1901/ közelebb vitte őt az égető napi problémákhoz és az erősödő nacionalizmus hulláma a történelmi színdarabokhoz vezette.

Három történelmi drámája, a R«na Pr«tnn. a Sahdzsahan és a c.npndragnpt:« még ma is népszerű, és színtársulatok itt is, ott is bemutatják. Rana Pratap, a XVI. század radzsputa hőse, aki a nagy mogul császár, Akbar ellen küzdött, az Akbarnak behódolni nem hajlandó hindiik nemzeti

8o -