Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)
I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában
ria-félével övezett arany koronát, akkor az. isten szellemét érzi magában. Varázsigéket és mantrákat mormol, meghajol a jelmezek, a sárgarézlámpa, a színpad előtt és Imákat suttog gurujához /Indiai papi tanító/ és az istenekhez. Az önhipnózis kábulatában megszállottként hagyja el a zöld szobát. Már nem úgy jár, mint egy közönséges ember, hanem hosszú, lendületes léptekkel halad, mintha nem is érintené a földet. A sokféle szerep hét főcsoportra oszlik: 1. Zöld: Magas szellemi képességű nemes hősök. 2. "Kés": Gőgösek és fölényeskedők, akik azonban müveitek és lelkesedni is tudnak. 3. Vörösszakálluak: Hatalomra éhes és bűnös szenvedélyeknek hódoló személyek. 4. Fehérszakálluak: Főleg Bannman, a majomisten. 5> Feketeszakálluak: Erdőlakók és vadászok. 6. Feketék: Szörnyek és ördögi alakok. 7« Kifinomultak: Bölcsek, risik, remeték és bráhmánok. Zöld: a nemes h£s arca, fehérrel keretezve és papagájzöldre festve. Az ajak korallpiros, a homlokot lángszerü jel disziti. A színész csillogó hármas koronát hord arany kupolákból és valami glóriafélét zöld és skarlátvörös mozaikból. Felső testén vörös kabát, derekát duzzaao szoknya övezi. A válláról leomló szalagok harangalaku végeit kerek tükördarabok diszitlk. A színész az előadás folyamán többször használja ezeket, hogy maszkját ellenőrizze. "Kés": a világoszöld maszknak az ezüstszálakkal átszőtt, égővörös, kipödrött bajusz kölcsönöz gőgöt és fenséget. Homlokán és orra hegyén fehér, gombaalaku pettyek. SzáJszögletéből két rozmáragyar mered. Kék és vörös csikók követik a szemöldök vonalát, és az ujjhegyek ezüst körmökben végződnek. A szoknya dusabb és bővebb, a pompás fejdisz eléri a két és fél láb magasságot és miniatűr templomként hat. A vörös szakáll: az ördögi elemet jelenti; az arc az orrcimpák felett szurokfeketére van festve. A felső ajaktól az arcon át a szemig fehér pépből félköralaku csikók- 53 -I
