Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)
I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában
nak. A szantalok ébenfaszin teste, az asszami nagák, a dekkanl harcosok mülovaikkal, a gudzserati garba-táncosok és a Himalája lejtőinek zöld- és narancsszínű öltözetű lakossága - valamennyien együtt pompás színekben és mozdulatokban dúskáló képet mutatnak. Európában a civilizáció elnyomta a népi táncokat. Most már többnyire csak szinházi előadásokon, a városi közönség szórakoztatására kerülnek bemutatásra. Indiában viszont a népművészet még áthatja a falusi nép lelkét és táncban fejezi ki életük és munkájuk érverését. Ezeknek a táncoknak cselekménye, kifejező mozgása van és ének kiséri őket. Mostanáig többnyire az antropológusok és az etnográfusok foglalkoztak velük kutatásaikban. A tánc- és színművészet tanulmányozója számára gazdag és tanulságos anyagot nyújtanak a ritmusról, maszkokról, gesztusokról, alakzatokról, jelmezekről és az emberi mozgás végtelen sokrétűségéről. A kathakali-szinész Bizonyára mindenki ismeri a kathakali-szinész sajátos fejét, amely úgy vált egyenlővé az indiai szinház fogalmával, mint ahogy a görög tragédia- és komédia-maszkok az európai színházat jelképezik. A kathakali pantomimikus táncdráma, amely megőrizte az árjakor előtti régi rituális hagyományait, és megtestesíti a Nat.lasasztra örökségét. Tökéletes egységbe olvaszt táncot, színjátékot, éneket és hangszeres zenét egy rendkívül bonyolult gesztusnyelvvel, szin és mozgás elragadó szépségével. Ez a művészet Malabarban fejlődött ki, amely ma Keralához, a dél-indiai Köztársaság első kommunista államához tartozik. Végleges és nagyszerű alakját körülbelül háromszáz évvel ezelőtt érte el.A monda szerint Kottakakkara- 49 -
