Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

II. Vita a mai drámaírás és rendezés problémáiról

A népi és a városi szinház színházesztétikája és rendezési irányzata közti alapvető különbség tág lehetőséget nyújt rendezőinknek az uj és kísérletező munkára és arra, hogy kiterjesszék a rendezőmüvészet területét, amely jelenleg oly leszűkített és korlátozott és oly merev sémák közé szorul, A realista és teátrális elemek eggyéolvadása nemcsak hogy részben megoldja jelenkori színházunk krízisét, hanem ezenfelül össze is kapcsolja színházunkat hazai hagyományaival és hozzájárul alkotó gazdagodásához.

A népi szinház különböző szinpadformái és különféle rendezési irányzatai sajátos színpadi szokásokat és konvenciókat eredményeztek. Ilyenformán népi színházunk valóságos tárháza a teátrális konvencióknak és ezeknek a konvencióknak ugyanolyan művészi jelentőségük és érvényük van, mint a városi szinház konvencióinak. Tévedés azt hinni, hogy a népi szinház teljesen forma nélkül való és nincsenek meg a saját művészi konvenciói.

Sok darabtipusban, különösképpen valamennyi kerület zenés drámáiban, operáiban és táncdrámáiban kórus szerepel, amely lényeges része az előadásnak és a drámai cselekménynek nélkülözhetetlen eleme. Sok helyen a zenészek közvetlenül résztvesznek a drámai cselekményben. Éneklik és recitálják a szereplők drámai dialógusait, eltekintve a darab elbeszélő szövegének éneklésétől. Népi színházunkban a kórusnak ugyanolyan jelentősége és hasonló drámai funkciója van, mint a görög drámákban vagy a japán No-drámákban. Bemutatja a szituációkat és a szereplőket, leirja a drámai cselekmény színhelyét és díszletét és elszavalja a szereplők néhány drámai dialógusát is.- 165 -I