Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

II. Vita a mai drámaírás és rendezés problémáiról

A forgószinpadot hasznos eszköznek tekintjük, de kritikával kell alkalmazni /nem minden darabhoz szükséges és nem minden darabot kellene forgószinpadra imi/ és jobban kellene ismerni a használatával kapcsolatos elveket« A kalkuttai forgószínpadok túlságosan kicsinyek, átmérőjük alig 12 láb /3,65 m/. Még egy kis szinpad teljes mélységéig sem terjednek és nem fedik el a proszcéniumiv nyílásának szélességét. Ez annyit jelent, hogy ha a forgórészen két vagy három díszlet van, a szinpad elejének csak nagyon kis része használható játéktérként, és elvész a mélység egy része is. Talán legcélszerűbb a forgószinpadot egyetlen díszlettel használni, amelynek egyes részeit különböző jelenetek különböző díszleteiként lehet alkalmazni. Kalkuttában ezt ritkán vagy egyáltalán nem teszik. A kalkuttái forgószinpad tehát jó példája a tökéletlenül elsajátított nyugati színpadtechnikának. Ennek eredményeképpen nem az e technikához legjobban megfelelő nyugati rendezési stílust vették át, hanem helyette azedett-vedett, értelmetlen rendezői stílust alkalmaznak. Itt természetesen általánosságban beszélünk. Számos olyan rendező és technikus van Kalkuttában, akik nagyon is tisztában vannak forgószínpadaik hátrányaival.

A világítás forradalmasít

A forgószinpadok viszonylag kevés színdarabot, drámaírót és rendezőt érintenek. Viszont közelről érint mindenkit, aki a színházzal kapcsolatban áll, a világítás és a világítási berendezés alkalmazása. A nyugati színpadtechnikából talán egyedül a világítás az, amelyet egyetemlegesen elfogadtak és amely forradalmasította a világszinházat. Rendkívül rugalmas technika, vagy inkább technikakomplexum ez és számos rendezési stílushoz alkalmazható. Indiában minden színházi előadáshoz alkalmaznak valamiféle- 159 -