Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

II. Vita a mai drámaírás és rendezés problémáiról

amely a legcsekélyebb polgárban is felkelti az önbecsülést. Mi csak segíthetünk ebben a munkában, ha érvényre juttatjuk társadalmi öntudatunkat és nem maradunk meg többé puszta mulattatónak. Be amig ez meg nem történik, addig az olyan magányos kísérleteket, mint Rabindranathéi, nem fogadják el jó daraboknak; sem a tömeg általában, sem az az osztály, amelynek tekintete mindig a Nyugat felé fordul. És miután a színházaknak szükségük van közönségre, tehát a közönség érdeklődését kell megváltoztatni az oktatás reformjának segítségével.

2.rész

Irta: Michael Overman és John Carrau

Kezdetnek előrebocsátunk egy világos tézist: a modern indiai színház a XVIII. és XIX. századi európai színházból fejlődött ki és formáit a parszi színház vándortársulatai, valamint a különböző nyelvterületeken őket utánzó együttesek alakították ki. Ezt a megállapítást némiképpen módosítja a szerep, amelyet a népi szinház, az indiai balett és zene, a táncdráma létrejötte és a szanszkrit dráma felélesztésére irányuló kísérletek ebben a fejlődésben játszottak. De az alapvető megállapitást általában igaznak tartjuk és a rövidség kedvéért hajlandók vagyunk némi dogmatizmusra.

Különös érzékenység

Számos játékstílusunk, sok mai drámai formánk, rendezési technikánk és színházépületeink - mindezek nyugati jellegűek. Ezért véleményünk szerint a Nyugatnak a mai indiai színházra gyakorolt hatása nem valami idegen hatás tőlünk. A hasonló a hasonlóba könnyen beleolvad, és az- 155 -