Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

II. Vita a mai drámaírás és rendezés problémáiról

Szórakozás vagy kábítószer? Mindez csak rövid és vázlatos áttekintése az ország különbőzé részeiben működő hivatásos színházaknak, és biz­tonsággal állíthatjuk, hogy a hivatásos színház, akármi­lyen Is a minősége, feltétlenül létezik és népességünk nagy tömegeinek nyújt folyamatos színházi szórakozást. Jól vagy rosszul, de kielégíti népünknek egy életbevágó és sürgős igényét, amelyből a színház keletkezik és fennma­rad. De még ebből a rövid összefoglalásból Is nyilvánvaló, hogy ez a színház természetében és hatásában alapvetően kommersz jellegű, legyen bár gazdag vagy szegény, jómódú vagy hazátlan, pusztán kezdetleges vagy elviselhetetlenül közönséges. A legjobb esetben valamiféle szórakozáspótlék és időtöltés a tömegek számára, a legrosszabb esetben meg­alázó és közönséges kábítószer, amely csak eltompitja né­pünk kulturális fogékonyságát és tudatát. Odaadásra van szükség B háttér előtt kell megvizsgálni a fent jellemzett hivatásos színházzal kapcsolatos újfajta tudatosságot. A komoly műkedvelő, aki hivatásául választja a színházat, általában azért teszi ezt, mert bizonyos színvonalat elér­ve, felismeri, hogy nem lehetséges valódi, odaadó és a fá­radságot megérő színházi munka, ha nem szánja rá teljes Idejét. A műkedvelőnek egyszerűen nincsenek meg sem az ob­jektiv, sem a szubjektív eszközei arra, hogy igényes da­rabbal foglalkozzék. Olyan emberekre van szükség, akik teljesen átadják magukat ennek a munkának, akár mert sze­retik, akár mert ez a hivatásuk. A próbák során fejlődik a darab, és csak többszöri előadással lehet művészi vagy technikai kiválóságot és magas színvonalat elérni; szín­házi szakemberek és művészek kiképzése csakis ilyen módon- 147 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom