Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

dombok közt, ahol számos növendéket tanított. Tragikus dolog, hogy ez a lirai erejű balerina 1946-ban igen fiatalon meghalt.

Ram Gopal, akinek táncállásai egy hindu templom szobormüveire emlékeztetnek, miután a guruktól megtanulta és tökéletesítette művészetét, elhagyta Indiát és az elmúlt húsz évben többnyire Európában szerepelt. Tökéletes táncos és ragyogó főszereplője az olyan kis táncképeknek, amilyen Az arany sas vagy A kobra, de nagyobb müveiben nincs meg Udaj Sankar kompozícióinak ereje és gazdagsága.

Gopal utolsó táncalkotásának, A Tadzs Mahal legendájának. amelyet eredeti mogul kori jelmezekben játszanak, értéke meglehetősen egyenetlen. Ennek a hatalmas, architektonikus méretű szerelmi legendának a nagyságát az a kis kristálytükör, amelyhez társulatát hasonlíthatnánk, nem tudja magába foglalni. Ram Gopalnak nincs állandó társulata. Nagy nehézségek közepette gyakorol tanítványaival és néhány színésszel, és beilleszti őket gondosan kidolgozott balettjeinek formáiba, aminek eredményeképpen ő maga úgy hat, mint a gyémánt a korallok között.

A legtöbb indiai balett mitológiai legendákon alapul, amelyeket a közönség jól ismer. Udaj Sankar szakított ezzel a hagyománnyal és időszerű témákat választott. Tanítványa, Santi Bardhan, az ő nyomdokain alkotta meg Halhatatlan India cimü balettjét, amely az indiai nép történelmének utolsó kétezer évét öleli fel.

A balett hangos dobütéssel kezdődik. Sötét háttér előtt magas, izmos férfi áll a színpad középpontjában és kemény, dörömbölő ütésekkel nagy, kerek dobot ver. A dob szava visszavisz bennünket az indiai történelem homályos őskorába. A Védákat éneklő papok jelzik az árjakor felvirradását. Hindu királyok, arany templomok, muzulmán hódítók, minaretek és mecsetek vonulnak el sorbam szemünk előtt. A brit megszállást, a maharadzsákat és a helyi uralkodókat, az életnek idegen hatalom által való elpusztítását - mind- 12o -