Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

dő anyagot nyújtott. A közönség reagálása meleg volt és szívből jövő. A színház kilépett muzeumszerü, zárt épületeiből. A színészek szabad ég alatt játszottak, utcasarkokon, a homokos vízparton, a falvak dombjain és a városok udvarain - akárhol, mindenütt, ahogy éppen adódott. Színészekben és nézőkben közös szív lüktetett. A nép és a művész, a színház két fele, amelyet oly sokáig mesterségesen elválasztottak egymástól, most egyetlen egésszé forrt. A nemzeti színház eszméjétől lelkesítve, gombamódra nőttek ki az egész országban a színtársulatok százai.

Az első darabok, amelyeket a színház népszerűvé tett, Bidzson Bhattacsarja Az utolsó ir-iás Az ul termés című müvei voltak. Az ul termés egy haldokló bengá- 11 paraszt életét festi a nagy éhínség kínzó napjaiban. A darab Dinabandhu Mitra Indigó-tükör című müvének hagyománya szerint Íródottj de mivel előadását az a realista felfogás hatotta át, amely az utolsó nyolcvan év alatt különböző fázisokon ment keresztül, a mü semmiképpen nem emlékeztetett melodrámára. Ss rendkívül fontos vonás, mégpedig nemcsak az uj rendezési technika, hanem az élettel való döntő és bensőséges kapcsolat szempontjából Is.

1945-ben alakult meg a People's Theatre Központi Balettegyüttese. Íz mutatta be a "Halhatatlan India'* cimü balettet, amelynek cselekménye az elmúlt kétezer évet öleli fel, és bemutatja az indiai nép harcát az imperialista uralom ellen. Bz a balett minden embert - a gazdag polgártól a szegény munkásig, Pandit Nehrutól az Írástudatlan kuliig - közvetlenül érintett. Többet ért el, mint ezer szónoklat, amely megkísérelné ráébreszteni az egyszerű embert feladatára: az idegen uralom Igájának lerázására. A balett, miközben az angolok még benn voltak Indiában, leleplezte az angol uralkodókat és nevelte az olvasni nem tudó embertömegeket, akikhez csak az elhangzott szó vagy a látható forma utján lehetett hozzáférni.- lo4 -