Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
pezsgőt, járkáltam a szoba egyik sarkától a másikig, végül elmentem hazulról." Ez a kis epizód - a babonás feleség által kiváltott idegesség készteti arra az állomásfónököt, hogy tudatosan végiggondolja egész életét. S végkövetkeztetésként keserű irónia és bánat önti el. "Egész életemben egyebet, mint kudarcot és bajt nem ismertem. Ugyan mi rossz történhetik még velem?" A már átélt szerencsétlenségek, amelyeket most végiggondol, oly nagyok, hogy nehéz még rosszabbat kigondolni. Mi rossz érheti még a halat, mikor már kifogták, kisütötték és beadták az asztalra, mártással leöntve? Szomorú sétája után hazatérve megtudja, hogy távolléte alatt háromnapos látogatásra megérkezett feleségének unokanővére. "Az asztalnál kicsi asszony ült, nagy fekete szemekkel. Mintha asztalom, a szürke falak, az otromba divány.,. minden az utolsó porszemecskéig megfiatalodott és felvidult volna ennek a még sohasem látott fiatal, szép és bűnös teremtésnek jelenlétében, aki valami különös illatot árasztott." Újból vacsorához ültek... "Nem emlékszem, mi történt azután. Aki tudni akarja, hogyan kezdődik a szerelem, az olvasson regényeket és hoszszu elbeszéléseket, én csak keveset mondok róla, s azt is ennek az ostoba románcnak szavaival: Baljós pillanat, hogy megláttalak... Mindent elvitt az ördög, tótágast állt körülöttem az egész világ. Emlékszem a félelmetes, veszett viharra, mely úgy pergetett - forgatott, mint valami kis pihét. Sokáig tombolt ez a vihar, s elsöpörte a föld szinéről feleségemet is, magát a nagynénikét is,erőmet is. Bngem pedig a sztyeppi kis állomásról, mint látják, kivetett ide, erre a sötét utcára.- 69 -
