Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

számára megőrizni a természetességet az egyszerű emberi viselkedés visszaadásában, ami pedig oly magától értetődő a mindennapi életben. Az okok a színész művészi munkájának körülményeiben, annak nyilvánosságában rejlenek; abban, hogy a színpadi művész alkotói tevékenysége, amelyhez az ember minden lelkierejének megfeszítésére szükség van, demonstrativ jellegű és a nézők szeme előtt játszódik. Ilyen körülmények között az a színész, akinek nem eléggé gyakorlott az akarata, akinek nincs hozzá természeti adottsága, hogy a színpadon maradéktalanul átadja magát az alkotói folyamatnak, menthetetlenül zavarba jön, bajlódik és képtelen az általa alakított szerep érzéseiben és gondolataiban élni. Ilyenkor azután elkerülhetetlen a kényszeredettség, az erőfeszítés, a természetellenesség, ilyen esetben, Sztanyiszlavszkij szóhasználatával élve, eltűnik az elengedhetetlenül szükséges alkotói közérzet a szerep alakitójából, s helyébe az ostoba "színészi” közérzet lép.

"Sokkal egyszerűbb dolog számunkra, hogy a színpadon saját természetünket kificamítsuk, mint hogy igazi emberi életet éljünk" - mondotta Sztanyiszlavszkij és állhatatosan kereste azokat a müfogásokat, amelyeknek segítségével a színész szervesen és természetesen érzi magát a színpadon. Sztanyiszlavszkij éppen abban látta módszerének feladatát, hogy elkerülje ezeket a ficamokat, hogy helyreállítsa az alkotói természetnek azokat a törvényszerűségeit, amelyeket a nyilvános munka zavar meg a színésznél, s hogy viszszavezesse a színészt a normális emberi közérzethez a színpadon.

Amikor Sztanyiszlavszkij megfigyelte a nagy színészek játékát és önmagát, megértette, hogy csak akkor érezheti magét szabadon a szinész a színpadon, ha teljes mértékben átéli a színdarab által feltételezett körülményeket, önmagát a főhős helyébe állítja és hisz a hőssel történő események realitásában. Belinszkij azt tartotta, hogy a művész képzelőereje döntő szerepet játszik az alkotói fo- 15 -