Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

"Sok színésszel előfordul - írja Sztanyiszlavszkij, - olyanoknál, akik felületesek a nyelvben és figyelmetlenek a szavak iránt, hogy az oktalanul gyors beszéd következtében a szóvégek annyira elmosódnak,hogy már ki sem mondják ókét, és félbeszakítják a szavakat és kifejezéseket."

Mondhatjuk-e, hogy kizárólag azzal a technikai megjegyzéssel! "Ne siessen!" - kellő eredményt érhetünk el a növendékeknél vagy a színészeknél?

Természetesen nem. És naivitás is lenne azt gondolni, hogy vannak olyan rendezők és pedagógusok, akik adott esetben ne említenék meg a fiatal színésznek, hogy nem szabad sietnie. Az a helyzet, hogy a színpadi beszéd tanításához rendkívül magas képzettségre van szükség, s ez, úgy hiszem, néha kívánni valót hagy maga után minálunk. Vannak természetesen nagyszerű specialistáink is, de fennáll még a törés a színpadi beszéd tanításának módszere és a színészi munka tanításának módszere között.

Hogy ugyanolyan magas követelmények elé állíthassuk a beszédtechnika területén a színészeket és a növendékeket, amilyenek elé Sztanyiszlavszkij állította őket, képeseknek kell lennünk megmutatni Sztanyiszlavszkij módszerével teljes összhangban a pszichotechnika minden kérdésének belső szerves kapcsolatát.

Sztanyiszlavszkij minden észrevétele a monológ tartalmát eltorzító helytelen tempóritmust illetően arra az igényére alapult, hogy minden hangban a harmonikus egésznek részét akarta látni.

Amikor például Othello következő monológján dolgozott:

Tekintetes, hatalmas, bölcs Tanács Próbált jóságu, nemes uraim!- akkor megdöbbentő világossággal magyarázta meg a növendékeknek,hogy a technikai hibák mindig összefüggenek az adott

^A szinész munkája, 586. p.- 153 -