Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

A gyerekek határozottan nem valami sikerültek. És az élet értelme is kezdi megfélemlíteni, mert nem érti. Amikor beszél, tenyere élével vágja a levegőt, akárcsak egy késsel, arcához emeli kezét és orra előtt, anélkül, hogy behajlitaná könyökét, csuklójának mozdulatával vágja a levegőt. Mozdulatai lassúak.

Ki kell alakitanunk önmagunkban a mozdulatoknak ezt a lassúságát és kimértségét, meg kell találnunk azt a meggondoltan bőbeszédű kifejezésmódot, amely Besszemenovot Jellemzi, még akkor is, amikor állandó nyugtalanságban él, s még ilyenkor is készteti, hogy gyanakodva hallgatózzék minden beszélgetésnél, észrevegye környezetének viselkedésében a legkisebb változásokat is és állandóan készenlétben álljon.

Mindezek létrehozzák az alak meghatározott belső és külső tempóritmusának előfeltételeit.

Ha ezt nem teremti meg a színész, sohasem válhat meggyőzővé Besszemenov szerepében.

Ha a szinész megteremti Besszemenov élethü tempóritrausát, ezzel elvezet bennünket Besszemenov otthoni életének légkörébe.

Ha visszatérünk a második felvonás elemzett Jelenetéhez és meghatározzuk Besszemenov tempóritmusát, észrevehetjük, hogy a szinész számára a legbonyolultabb problémát az a konfliktus nyújtja, amelyet a Nyíl házasságának híréből fakadó belső megrázkódtatás és a nagy akaraterőt igénylő külső tartózkodó magatartás teremt.

Besszemenov belső és külső tempóritmusa egya int szerves kapcsolatban áll a színpadon lejátszódó események értékelésével, Besszemenov jellemével, szövegmélyével és belső monológjával.

Ha végigkövetjük Besszemenov viselkedésének vonalát az egész szerepben, ha Szt&nyiszlavszkij elképzelése szerint

^Gorkij: Válogatott müvei, VI. kötet, 545. p.- 151 -