Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Minél bonyolultabb a feladat és a közvetítésre véré érzés, annál ékesszólóbbnak, és árnyaltabbnak kell lennie magának az alkalmazkodásnak, annál változatosabbnak kell lennie az alkalmazkodás funkcióinak és formáinak.

Láthatjuk, hogy az életben az alkalmazkodás közvetlenül alakul ki az embereknél, mert a normális életbeli kapcsolat feltétlenül egész sereg olyan lélektani módszert vált ki az emberekből, amely segítségükre van cselekedeteik megvalósításában.

A színpadon csak akkor jöhet létre eleven alkalmazkodás, ha a szinész valóban szerves kapcsolatot igyekszik teremteni.

Sztanyiszlavszkij szerint nagy jelentőségű az alkalmazkodás minősége is: világossága, érzékletessége, árnyaltsága.

Azt tartotta, hogy vannak olyan színészek, akik a drámai érzelmek területén nagyszerűen el tudják képzelni az alkalmazkodást, de képtelenek ezt megtalálni a vígjátékban és vannak olyanok, akik megdöbbentenek a vígjáték területén nyújtott alkalmazkodási találékonyságukkal, de képtelenek világosan alkalmazkodni a drámában.

"Van azonban jó néhány olyan szinész is, akit a sors rossz, egyhangú, homályos, bár reális alkalmazkodási készséggel vert meg. Ezek az emberek soha nem juthatnak a színpadi nagyságok első soraiba."1

Sztanyiszlavszkij tehát azt tartja, hogy a szinész tehetsége a szerepben megmutatkozó alkalmazkodási képességben tárul fel legvilágosabban, s azt állítja, hogy az érdekes alkalmazkodás csak az "érzelmi emelkedettség" pillanatában jöhet létre.

Beszél arról az örömről, amelyben a nézőnek van része, ha a szinpadon bátor, merész alkalmazkodás születik. Az ilyen tény megnyerő, megdöbbent váratlan igazságával, magá^A szinész munkája, 301. p.- 134 -