Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

felső részét) vérrel kente össze, amikor fia mellé vetette magát és átölelte annak fejét. A shakespeare-i komikumra jellemző részlet. Bestiális apa ez, aki üvölt a rettegéstől és kedves, drága fiú, aki visszavonhatatlanul kihunyóban van, az a szem, ajkának az a döbbenetes vonzó vonala, az a hangos lélegzés, azok a tehetetlen kezek! Uramisten, hát nem lehetne gyorsan, gyorsan segíteni?! Micsoda dolog az, hogy a képen a padlón már tócsában áll a vér azon a helyen, ahová a fiú halántéka zuhant, micsoda dolog, hogy még tovább sokasodik ez a vérfolt - közhapi dolog! Egy halálosan megsebesült ember természetesen sok vért vészit és ez egyáltalán nem hat az idegekre! De hogyan van ez megfestve,úristen, hogyan van megfestve!

De valójában képzelje el csak azt a töménytelen vért, ami azonban nem hat Önre, amire nem is gondol, mert a képen ott van a félelmetes hangosan kifejezett apai bánat messzehangzó kiáltása, karjaiban pedig fia, fia, akit 6 ölt meg, s aki... már nem tud uralkodni tekintetén, zihál, mert érzi az apa fájdalmát, rémületét, kiáltását és sírását és kisgyermek módjára szeretne rámosolyogni: ,Semmi, apám, ne

félj !’ Uramisten1 Feltétlenül meg kell néznie ezt a festményt ! ! ! "^

Ugyanerről a képről irta Lev Tolsztoj Repinnek: "...

Jó, nagyon jó... Ráadásul úgy művészi, hogy nem kiabál be-2 /lőle a művészet..."

Sztanyiszlavszkij szerette emlegetni Tolsztojnak ezeket a szavait. A művészetnek ez a legmagasabb formája, amelyet Tolsztoj igy jelölt meg, hogy észrevehetetlen a néző számára, olyan ideál volt, amelyre Sztanyiszlavszkij is törekedett és a technikai kérdések szempontjából nagy feladatok elé állította a színészeket.

1/Kramszkoj: Levelek "Izogiz" 1937. III. kötet 324. p.

2/"Repin" Izogiz. 1937. I. kötet 262. p.- 132 -