Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

ütközik a valóságba, képtelen kiönteni felhalmozódott keserűségét és fájdalmát.

Az egyik próbán, amikor Leonyidov utánozhatatlan tragikummal próbálta ezt a jelenetet, az elégedett és boldog Sztanyiszlavszkij a következőket ajánlotta:-Próbálja meg, leonyid fflironovics, ezt a jelenetet most szavak nélkül eljátszani. Gondolja végig, mit tesz az ember, ha belső fájdalom kinozza, ha nem találja helyét, ha igyekszik a legképtelenebb testtartásokat megtalálni, hogy elcsititsa ezt a fájdalmat, ha ujjal gépiesen mozognak, értelmetlenül kaparásznak és ezzel a szenvedés belső ritmusát juttatják kifejezésre.

leonyidov, aki nagyszerű gondolkodó és temperamentumos színész volt, úgy játszotta el ezt a jelenetet, hogy bennem életem egyik legnagyobb benyomásaként maradt meg.-Most pedig - mondta Sztanyiszlavszkij, miután átölelte s megcsókolta Leonyidovot - térjen vissza újból a szöveghez. Ne feledje el, hogy bármely feladat teljesítéséhez a színésznek mindenekelőtt szóra, gondolatr a , vagyis a szerző szövegére van szüksége. A színésznek mindenekelőtt szavakkal kell cselekednie, s erről gyakran megfeledkeznek a színészek. Most pedig bővítse ki a jelenetet, szünetekkel tágitsa akkorára, hogy a néző megláthassa azokat a hatalmas belső kínokat, amelyeket az előbb mi láthattunk.

Sztanyiszlavszkij kijelölte a szövegben a lehetséges szüneteket.

Othello: Hűtlen volna hozzám?! (szünet)

Jágo: Tábornokom, ne firtasd, hagyjuk ezt!

Othello: Menj, takarodj, te! (szünet) Nyujtópadra húztál: (szünet)

Esküszöm, jobb, ha megcsalnak egészen,

Mint ez a sejtés, (szünet)

Jágo: Mit beszélsz, uram!

128 -