Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
kovácsolt puskini verssorokhoz, csak fokozta az elmondás hamisságát. Helyik színész ne ismerné ezt a bonyolult küzdelmet a szerzói szöveggel, amelyet Sztanyiszlavszkij olyan kegyetlen nyíltsággal tárt fel saját példáján. "Ebben a kínzó időszakban", ahogyan SztanyiezlavszklJ a rettegő gondolatok időszakát nevezte, amely a puskini darab előadása után következett, a nagy színész azokra a jelentős következtetésekre jutott, amelyekért oly hálás Salieri szerepében elszenvedett bukásának. Rendkívül egyszerűen fogalmazta meg ezeket a következtetéseket: a színésznek tudnia kell beszélni. "Vajon nem különős-e - Írja Sztanyiszlavszkij -, hogy csaknem hat évtizedet kellett leélnem ahhoz, hogy megértsem, vagyis egész lényemmel megérezzem ezt az egyszerű ás köztudott Igazságot, amelyet nem tud a színészek óriási többsége."1^ Sztanyiszlavszkij elmesélte Salieri szerepének megformálása idején felötlött gondolatait és arról a kínzó állapotról irt, amelyben az ember képtelen híven visszaadni azt, amit oly nagyszerűen érez önmagában. Â néma emberhez hasonlította önmagát, aki otromba nyögéssel szeretné közölni érzéseit a szeretett nővel. Végigtekintve színpadi útját, arra a következtetésre jutott, hogy az alapvető hibák - a testi feszültség, a kitartás hiánya, a tuljátszás, a színészi pátosz - igen gyakran azért Jelentkeznek, mert a színészek nem tudnak beszélni, pedig CBak ez adhatja meg, amire szükség van és képes kifejezni azt, ami a lélekben él. Sztanyiszlavszkij arról beszél, m 1 -^Sztanyiszlavszkij: Életem a művészetben.Iszkussztvo, 1948. 503. p. (kiemelés tőlem H. K.)- 105
