Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko igen sokat beszélt a belső monológ nagy kifejező erejéről és hatásosságáról, mart azt tartotta, hogy a belső monológ a lehető legnagyobb összpontosítás, az igazi alkotói közérzet eredménye, annak az eredménye, hogy figyelemmel kisérj ük,hogyan tükröződnek a színész lelkében a külső körülmények. A belső monológ mindig érzelmileg áthatott. "A színházban nagy helyet tölt be az ember állandó harca saját énjével" - mondta Sztanyiszlavszkij. A belső monológban ez a harc különösen jól érzékelhető. Arra készteti a színészt,hogy saját szavaival juttassa kifejezésre az általa alakított ember legbensőbb gondolatait és érzelmeit. A belső monológot nem lehet úgy elmondani, ha nem ismerjük az alakított személy természetét, világnézetét, világfelfogását és viszonyát az őt körülvevő emberekhez. A belső monológ elmondáséhoz arra van szükség, hogy a lehető legmélyebben behatoljunk az ábrázolt ember belső világába. Arra van szükség, ami a művészetben a legfontosabb: hogy a színész képes legyen úgy gondolkodni a színpadon, ahogyan az általa alakított ember gondolkodik. A belső monológ kapcsolata a szerep átfogó cselekvésével nyilvánvaló. Vegyük például azt a szinészt, aki Csicsikovot alakítja Gogol Holt lelkek cimü darabjában. Csicsikovnak az a "zseniális ötlete" támad, hogy öszszevásárolja a földesuraktól a meghalt parasztokat, akik a revíziós listán még élőkként szerepelnek. Pontosan tisztában van céljával és egyik földbirtokostól a másikhoz utazik, hogy megvalósítsa pénzsóvár elképzelését. Minél pontosabban ismeri feladatát a Csicsikovot játszó színész, vagyis azt, hogy a lehető legolcsóbban kell megvásárolnia a holt lelkeket, annál érzékletesebben tud viselkedni, amikor összeütközésbe kerül a legkülönbözőbb- 99 -
