Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

A színész munkájáról szóló mű előzetes anyagából

lálkoztam máé ostoba, de híres színészekkel, éróluk azonban most nem szeretnék beszélni, hogy határt ne kelljen vonnom a szerepet referáló színész és az igazi színész, a szerep alkotója között.

Nem minden színész lehet persze kivételes észbeli képességű, s ezért bele kell nyugodnunk, hogy vannak közepes eszü emberek, de az értelmük ás érzésük megszabta határok között kell őket tartanunk. Értelmük fejlődésével ezeknek a színészeknek érzésvilága is megnemesedik, s ezzel együtt kiszélesül tevékenységi körük is. Ha ez nem igy történik - jó lélekkel fogadják el a másodrangu szerepeket és a rendező segítségével világítsák meg önmaguk előtt viszonyukat az egész mü harmóniájához.

A kezdő színész, aki életét a színpadi művészetnek akarja szentelni, mindenekelőtt gondoskodjék műveltségéről, fejlődéséről és képzettségéről.

Kell-e még ezt külön bizonyítani, ha egyszer az igazi színész feladatául nemcsak nevelői hivatását, hanem az irodalmi mü szerzőjével való együttműködést is szabjuk.

Lehet, hogy a karrierista színészeknek nincs szükségük műveltségre, de munkám nem hozzájuk szól. Igaz, a nagy tehetségek ösztönösen találják ki azt, amit mások csak szívós tanulmányokkal érnek el, de ezeket a szerencséseket nem véletlenül tartják kivételnek, az én tanácsaim pedig nem a zseniknek szólnak.

Az ő tekintélyükkel szeretnek takarózni a kis tehetségű színészek,amikor titkolni igyekeznek tehetségük hiányát. Azt mondják: "Maga Mocsalov* ugyanezt csinálta!", de megfeledkeznek róla, hogy a válasz magától jön az ember nyelvére: "Éppen azért magának nem szabad ugyanazt csinálnia!", mert a zsenik feladatai meghaladják az átlagember erejét.

^Mocsalov, Pavel /1800-1848/ nagy orosz tragikus színész.- 20 -