Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

b/ Modern darabok Az előző megjegyzések,amelyek, hangsúlyozom, csak út­baigazító jellegűek, érvényesek ezekre a darabokra is, de itt egy uj,fontos megkülönböztetés is adódik, aszerint,hogy él-e még a szerző vagy sem. Mert a szerző közvetlen együttműködése nagyon értékes dolog, feltéve, ha általában összehangolja elképzeléseit a rendezőéivel, ami időnként mégiscsak megtörténik. A nézet­­eltérések és viszályok mindenesetre kedvezőtlenek az elő­adás szempontjából,hiszen leggyakrabban olyan kompromisszu­mokat követelnek, amelyek művészi szempontból elfogadhatat­lanok. Mint minden más művészetben, a színházban is szüksé­ges, hogy az állásfoglalás világos legyen; ezt kell aláhúz­nia az egész előadásnak, mind rajzában, mind mozgásával. Ezért a fő vonalakat illetően az engedmények minden esetben az előadás kifejező értékét veszélyeztetik, és legfeljebb csak bizonyos, kevéssé lényeges részletekben képzelhetők el. Az igazi együttműködésből viszont olyan színházi alko­tás születhet, amely tökéletes formájával szerencsésen lepi meg magát az Írót is; erre a formára - legtöbbször túlsá­gosan irodalmi jellegű beállitottsága és hiányos színházi kultúrája következtében - nem is gondolt vagy legalább nem remélte, hogy megvalósítható. Ha a drámairó ésszerűen felismeri, hogy abszolutumok - legfőképpen az ő Írott szövegét illetően - nincsenek, ak­kor dicsőségét és hirét /amennyiben ő maga nem tudja szín­re vinni müvét/ csak gyarapithatja a szoros, előítéletek nélküli t^yüttműködés egy gyakorlott, hivatása magaslatán álló, ihletett és lelkiismeretes rendezővel. szer a teljes tisztelet elvét lerombolták, a módosítá­sok előtt nincs más határ, mint a művész tudatos lel­kiismeretes mennyire akarja szolgálni a színházat,meny­nyire akarja igazi remekművekkel gazdagítani, ha kell, a szerzővel szemben, a szerző ellenére is.- 98 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom