Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

adott korszak eszmevilágáról, Ízléséről, valamint egy olyan emberről, aki ezt a kort kifejezte és ez alkalomból többé­­kevésbé konfliktusba került kortérsaival. Abban az esetben, ha a szóban forgó darab cselekménye egy bizonyos fontos történelmi időpontban játszódik avagy azzal az időponttal foglalkozik, alaposan meg kell ismer­nünk a történelmi események láncolatát, valamint: a kor er­kölcseit és szokásait, mégpedig nemcsak a hősök és ranglét­rájuk vonatkozásában, hanem az őket környező társadalom sikján is. Ez a törekvés meglehetősen széleskörű kutatáshoz vezethet: életrajzokat, történelmi müveket, emlékiratokat, beszámolókat kell elolvasnunk stb. Hogy e müvek közül a lé­nyegeseket választhassuk ki, igénybe vehetjük egy hozzáértő és avatott szakember segítségét. Szükségünk lesz ikonográfiái kutatásokra is; tanulmá­nyoznunk kell metszeteket, illusztrációkat, festményeket, szobrokat, épületeket, bútorokat, ruhákat, érmeket, külön­féle egyéb tárgyakat. Ebben a vonatkozásban a múzeumok, könyvtárak, metszetgyüjtemények s néha a magángyűjtemények is hatalmas és értékes dokumentációs forrást kínálnak. Vi­lágos, hogy az ilyen, gondosan irányított kutatómunka, ha mellőzi az esetlegest és a járulékost, illetve csak a jogos általánositás szempontjából használja fel őket, felbecsül­hetetlen segítséget jelent ahhoz, hogy megtaláljuk az elő­adás megfelelő ritmusát és formáját - azaz azt a ritmust, azt a formát, amelyre az ihlet is törekszik. Ami pedig kü­lönösen az adott korszak stílusát illeti, figyelmes kutató­munkánk számos alkotó ötletet sugall majd, amelyek megannyi kiindulási pontot nyújthatnak az előadás eredeti koncepció­ja számára. A rögtönzés e téren ismét csak veszélyes. A mai szín­házi üzemeltetés feltételei általában nem adnak a rendezők­nek annyi szabad időt, hogy gondosan és hatékonyan átgon­dolhassák azokat a színmüveket, amelyek bemutatását elhatá­rozzák - vagy mások határozzák el helyettük. így azután rá­- 96 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom