Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

nyitás feltételezi továbbá, hogy a rendező ismeri magukat a színészeket is, szerepkörüket, adottságaikat és hibáikat, tehetségük határait. Ennek megfelelően hires példáik akadtak arra, hogyan fedezett fel valamilyen tapasztalt és hozzá­értő rendező színészeket még önmaguk számára is. Olyan kri­tikai munkáról van itt szó, amely csak akkor lehet haté­kony, ha a rendező képes megmagyarázni, miért "jó" ez és miért "rossz" az, és belülről tudja analizálni a dolgokat, számolva az ember és a színész adott sajátos pszichológiá­jával. A drámai kompozíció és a játék azonban még nem min­den. A rendezőnek, mint művésznek bizonyos módon vissza kell tükröznie alkotásaiban kora szellemét; ezért követel­mény számára, hogy ismerje a közönség pszichológiáját. Lát­tuk, hogy az előadáis csak sikkor éri el célját, ha a szinpad és nézőtér között bizonyos kapcsolat van. Ez a kapcsolat mindig bizonyos, állandóan változó problémákat vet fel /a mü, a színész stb. szempontjából/, amelyek mindenképpen szerencsés és világos megoldásokat követelnek. ^ közönség­nek a szinjátékbeui való részvétele, amelyre oly erősen és oly különféle módon törekednek mindenütt, végtelenül bonyo­lult és összetett kérdés és a színház szempontjából teljes értékűen nem valósítható meg többé vagy kevésbé gépies utón,mesterséges vagy önkényes képletekkel és eljárásokkal. Éppen itt van szükség rá, hogy a művészi - tehát társadal­mi - küldetésének tudatában lévő rendező érvényesítse sze­mélyes súlyát, bizonyságot téve erejéről és egyéniségéről. I- 85 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom