Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

Valamely mü szellemét, jellegét, stílusát, megírása és előadatása korához való viszonyát ezen tényezők történelmi és emberi igazságában kell elmélyülten vizsgálni,sőt, sokszor felfedezni. Ez az igazság, tudjuk, mindig relativ; de az adott közönség erre reagál. Semmiképpen sem szabad ezekhez az ismeretekhez felületesen közeledni, anélkül,hogy előzőleg el ne sajátítanánk egy olyan műveltséget, melynek legmélyebb törekvése és bizonyos módon eszménye az egyetemesség.

Nem kevésbé szükséges, hogy az a rendező, aki szerepe magaslatán akar állni, bizonyos mértékben ismerje az irodalmon és drámairodalmon kivül a többi művészetet is, elsősorban a költészetet, továbbá a táncot, a zenét, az építészetet, a szobrászatot, a festészetet, amelyekhez ma csatlakozik a film is.

a/ A táncot, mert a szinész, aki a szinpad középpontjában áll és a szöveget, valamint a végleges, hozzá alkalmazott rendezői felfogást tolmácsolja, nemcsak szavakban fejezi ki magát, hanem éppúgy mimikával, gesztussal, mozgással is, és mert ennek következtében játéka, miközben megteremti a szükséges szinházi kapcsolatot a dráma és a dráma előadását elősegitő rendezés között, részben a táncon alapul.

Továbbá mert a tánc különböző lehetséges alakzatai /amelyeket a szakember, a koreográfus alkot meg/ gyakran válnak, bizonyos jelenetekben és mindenesetre a "divertissement "-okban, x^a színjáték elemeivé és mert a tánc kifejezési lehetőségeit nem lehet a szinpad károsodása nélkül el-A divertissement /francia szó, szórakozást jelent/ táncos-zenés-énekes betét, amely a felvonásközöket tölti ki, a közönség szórakozásának folyamatosságát és egyben változatosságát biztosítva. Nálunk a Képzelt beteg Petőfi Szinházbeli előadásán találkozhattunk e műfaj modem változatával. - /A szerk./- 78 -